Gócza Anita
„Ültem ott összeszorult szívvel, és elkezdtem őket félteni”
Hogyan indít el pusztító lavinát egy ártatlan ötlet? Hogyan szembesíthet egy zenés-bábos pszichothriller kamaszokat saját magukkal? Mi van, ha egy előadás túl messzire megy? Hoffer Károlyt, a Semmi rendezőjét kérdeztük.
Mi helyettesíti ma azt az extázist, amit a középkorban megélt a templomba lépő hívő?
Nosztalgia és anarchia, Z generáció és a gondoskodás hiánya, diszkótragédia és foglalt ház. Regős Simon rendezővel beszélgettünk.
„A kisebbségi lét része, hogy azt gondolod, nem érsz annyit, mint a többiek”
Nem volt jó magyarnak lenni olyan háborús helyzetben, ahol az összes többi nemzetiséget éppen próbálták kiirtani – emlékszik Terék Anna, akinek új könyve 1920 és 2020 között követ egy családot. Száz év Délvidék.
„Mi ez a nyughatatlanság, ami behúz bennünket ezekbe az önkizsákmányoló helyzetekbe?”
Melyik a reménytelenebb: levadászni a nagy fehér bálnát, vagy független színházat csinálni Magyarországon? Erre csak Kovács D. Dániel, a Stúdió K. új művészeti vezetője és a Moby Dick rendezője tudhatja a választ.
Nem lehet úgy viccelni, hogy legalább egy embernek ne fájjon
A félig roma, félig székely Rudi és a félig magyar, félig szíriai Dani bemegy a színházba. Ez nem egy vicc eleje, hanem interjú a két stand-upossal.
„Bele van csontosodva a társadalomba, hogy feltétel nélkül bízni kell a fölöttünk állókban”
Máshogy bántják egymást a nők? Mitől vonzók az elnyomó rendszerek? Miért magányos a rendező? Bagossy Júliával beszélgettünk.
„Mi az a pont, amikor azt mondja az ember, hogy na, ezt már nem szabad?”
Eleinte bohócelőadásokkal járta az ország szegény térségeit, ma már főleg színházi nevelési előadásokat készít a Láthatáron Csoport. Feuer Yvette-tel a fizetés néküli próbákról és egy tibeti népmese mai üzenetéről is beszélgettünk.
„A testekről nem beszélgetünk, hanem ítélkezünk”
Hogyan lett egy japán utazásból előadás? A Dollár Papa trükkösen induló előadása kapcsán arról beszélt Kiss-Végh Emőke, hogy színészként ugyanúgy használja a testét a fantáziájában és ezáltal később a munkáiban is, mint a beszédet.
„A diákok azt látják a szüleiken is, hogy nem érdemes ugrálni, úgysem változik semmi”
Vannak olyan megaláztatások, amelyeket jobb lenyelni? Miért nem kell mindig pozitívnak lenni? Takács Gáborral, a Káva vezetőjével beszélgettünk az iskolásoknak szóló színházról.
„Nem terveztem apokrif evangéliumot írni”
Jézus mint kegyetlen nőcsábász, József mint nevelőszülő, Mária mint bizonytalan anya – és egy 21. századi menyasszony, akinek ez a család az élete részévé válik. Halász Rita regénye nem provokálni akar, de rávesz a bibliai történet újragondolására.
„A színház mint közösségi élmény képes enyhíteni a fájdalmon”
Fiatalokról és fiatalokkal csinál színházat a Dante Casino, akik sokszor hiába várják, hogy az idősebb generációk megértsék őket. Pass Andreát az új rendezéséről is kérdeztük, ahol pár perces jelenetek villannak fel, néhány pusztító erejű mondat, sírás és nevetés.
„Milyen optimista, reményekkel és lehetőségekkel teli kis ország volt ez”
Mit jelent az, hogy exmagyar? Miben hasonlít a nyelvváltás és a nemváltás? Miért gyászol a kivándorló, ha egyáltalán nem akar visszamenni? Dunajcsik Mátyással a korszakzáró verseskötetéről beszélgettünk.
„Létrehoztam különböző lényeket, akik fölött én uralkodom”
Az egyik legegyedibb jelmeztervező, Nagy Fruzsina útja a Básti Juli műmelleiből kiálló szőrszálaktól a felrobbanó patronokon át a táncosoknak tervezett testruhákig.
„Pusztító normalitásban élünk”
Hogyan lehetséges kiengesztelődés ott, ahol a „nemzetiszocialisták minden kétséget kizáró igazságát a bolsevikok minden kétséget kizáró igazsága” váltja? Visky Andrást új regényéről, a diktatúrákról és a fegyverként használt nyelvről kérdeztük.
„Jövő áprilisig itt ülünk a kivégzőosztag előtt”
Újra meg kell találni a színház helyét a táplálékláncban – mondja Benkó Bence, az Apertúra alapítója, aki fontos szakmai díjat kapott különleges Sirály-rendezéséért. Ha nem változik a helyzet, a tehetséges kollégái csomagolnak és elmennek, csak nem Moszkvába, mint Csehov idejében, hanem Berlinbe.