Osztrák üzletemberek szegedi és soproni cégei környékén tűnt fel Sulyok Tamás. A gyanú szerint a földtörvényt kijátszó, kilencvenes években roppant népszerű zsebszerződéssel segítette őket földhöz jutni. A cégnyilvántartás szerint ráadásul még akkor is a kézbesítési megbízottjuk maradt, amikor már alkotmánybíró volt.
A népszámlálási adatok szerint több mint 300 ezerrel csökkent a magyarországi lakosok száma, a polgármesterjelölteké viszont öt év alatt 400-zal nőtt. Vannak városok, ahol az elnéptelenedés vagy a népességszám növekedése miatt másképp szavaznak, mint 2019-ben.
A kenyér ára több mint egyharmadával nőtt tavaly.
A tolvaj menekülés közben több mindennek nekiment, a rendőr ki is repült az autóból, de sérülése nem súlyos.
A fővárosban már hétfő délután hatalmas eső zúdult le.
Több forrás szerint a Pest megyei Sülysápon élők voltak a balesetet szenvedett kishajón.
A segítségnyújtás elmulasztása gyanújával őrizetbe vett kapitánya nélkül.
Az aggasztó hír magyarázat lehet a spermaszám csökkenésére is.
Folytatódik a jogi huzavona, miközben Biden elnök áprilisban már arról beszélt, hogy talán ejtik is ellene a vádakat.
A Partizánban tartják az első EP-listavezetői vitát, Donáth Anna, Dobrev Klára, Le Marietta és Toroczkai László részvételével. A két legnagyobb név azonban nem vállalta a részvételt.
Háborús uszítók, strasbourgi bábok, washingtoni utasítások vs. békeharc és Moszkva nyugodt hangja.
A 26 játékosból álló névsoron még június 7-ig módosíthat Marco Rossi.
Előbb sikkasztóként bukott le, majd tíz órán belül rablóként is.
Az ellenjelölt még csak a kulisszák mögött kampányol, derül ki a Such György elnök által adott interjúból.
A miniszterelnök politikai igazgatója kormánylapoknak adott interjút. Kemény kérdéseket kapott, de állta a sarat.