Haász János

Kisebb földrengés volt szombat hajnalban Győr-Moson-Sopron megyében

A jánossomorjai rengés után károkról még nincs hír.

Haász János
belföld

Meghalt a Rocky-filmekben Apollo Creedet játszó Carl Weathers

Szerepelt a Predatorban és a Mandalorian sorozatban is.

Haász János
kult

Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését, már hárman keresnek 5 milliót

Orbán Viktor tavaly 17,5 százalékos béremelést adott nekik és az államtitkároknak. Ez magasabb, mint amennyivel az átlagbér nőtt tavaly.

Haász János
belföld

A római magyar nagykövet szerint indokolt volt az olasz antifa aktivistát láncra verve bíróság elé állítani, és rágalom, hogy rosszul bánnának vele

Kovács Ádám Zoltán az olasz köztévében mondta el, hogy minden úgy jó, ahogy történik.

Haász János
belföld

Családja védelmére hivatkozva lemondott a török jegybank első női vezetője

Nyolc hónap után. Négy elődjét Erdoğan rúgta ki.

Haász János
külföld

Épp az autista kisgyereket legdurvábban lemauglizó óvónőt nem küldték el az óbudai óvodából

Két kolléganőjét kirúgták. A tankerület nem adott érdemi választ, a gyerek édesanyja feljelentést tesz.

Haász János
belföld

Az Egyesült Államok iráni állásokat bombázott Irakban és Szíriában

Hét helyen legalább 85 célpontot találtak el. A légicsapások a közel-keleti konfliktus további eszkalálódását jelzik.

Haász János
külföld

Nukleáris robbanófejek szállítására alkalmas robotrepülőket tesztelt Kim Dzsongun rezsimje

Észak-Korea emellett atom-tengeralattjáró fejlesztésével is fokozza háborús készültségét.

Haász János
külföld

Megtámadta a nemzeti konzultációt és annak plakátkampányát Hadházy és a Kétfarkú Kutya Párt

„Tisztában vagyunk vele, hogy itthon jó eséllyel el fogják kaszálni”, de szeretnék az EU bírósága elé vinni az ügyet.

Haász János
belföld

A magyar állam úgy bevásárolt gázból, hogy most egy 735 milliárd forintos veszteségen csücsül

2022 nyarán köbméterenként 1114 forintért jól feltankolt belőle a kormány. Most köbméterenként 122 forintot ér.

Haász János
gazdaság

Románia a levegőben is előzött: Ferihegy helyett már Bukarest a Wizz Air legnagyobb bázisa

A román főváros Wizz-járatainak száma havonta 2400, Budapesté nagyjából 2000.

Haász János
gazdaság

Milák Kristóf két hete titokban újrakezdte az edzéseket

Hogy kivel, azt nem tudni. Általában olyankor gyakorol, amikor senki sincs a medencében.

Haász János
sport

Megérte létrehozni egy új hatóságot, már két mutyiról is megállapították: „Nem látunk esélyt a megtérülésre”

A Microsoft- és a víziközmű-botrányban tízmilliárdok úsztak el. Szomorú, mondja az Integritás Hatóság.

Haász János
belföld

Darabonként már csak 325 ezer forintba kerülnek a 10 760 000 forint közpénzért vett lélegeztetőgépek

De tíz nap múlva már csak 13 ezerbe fognak.

Haász János
belföld

Álrendőr bírságolt külföldieket az M3-ason, akinél nem volt pénz, azt saját kocsijával elvitte egy gyöngyösi ATM-hez

Üzletszerűen elkövetett csalással vádolják, négy évet kaphat.

Haász János
belföld