Haász János

A Google visszavonta azt az ígéretét, hogy nem használja az AI-t fegyverekhez vagy megfigyeléshez

A cég két vezetőjének blogposztja szerint olyan mesterséges intelligenciát kell létrehozni, amely egyebek mellett „támogatja a nemzetbiztonságot”.

Haász János
TECH

Repülőrajt visszamenőlegesen – Szalai Piroskát megszégyenítő GDP-értelmezéssel rukkolt elő egy kormánypárti lap

Bár csak a kattintásvadászat volt a cél, egy csuklómozdulattal kipipáltak egy 2030-as tervet: Ausztria megelőzve.

Haász János
gazdaság

Négy év után ismét visszaesett a magyar export, így is csúcson az ország külkereskedelmi többlete

Köszönhetően a behozatal hatalmas visszaesésének.

Haász János
gazdaság

A kormány egy azonnal hatályba lépő rendelettel 2029-ig befagyasztotta a naperőművektől átvett áram árát

A háborús veszélyhelyzetre hivatkozva nyúltak hozzá a KÁT-hoz január 1-jei visszamenőleges hatállyal.

Haász János
gazdaság

Odessza történelmi belvárosát lőtték az oroszok

A rakétatámadás az UNESCO világörökségi listáján szereplő belváros több épületét megrongálta.

Haász János
külföld

Trump bejelentette, hogy holnaptól 10-25%-os vámokat vet ki Kínára, Mexikóra és Kanadára

Make America kiszámítható again.

Haász János
gazdaság

A legújabb rákosrendezői kommentje után letiltották Lázár János Facebook-oldaláról Vitézy Dávidot

Aki erre egy alig rejtett kastélyozással is reagált.

Haász János
belföld

Magyar Péter kiposztolta, hogy jogerősen büntetőpert nyert Kubatov ellen, aki erre egy olyan bírósági meghagyással válaszolt, ami egy másik per része

Magyar szerint az a meghagyás csak egy „bírósági fecni”, ami ellen napokon belül fellebbezni fog.

Haász János
belföld

Hiába borult össze a szélsőjobbal a német választás nagy esélyese, elbukott a CDU bevándorlási törvényjavaslata

A CDU-s Friedrich Merz megszerezte ugyan az AfD támogatását a bevándorlási szabályok szigorításához, a parlamenti többség azonban nem jött össze neki. A szigorítást szintén támogató liberálisok szerint ezzel megnyílt az út a szélsőségesek választási sikere előtt.

Haász János
külföld

Szombaton visszatér a dízel ára az év végi szintre

A dízelesek átlagosan 3 százalékkal olcsóbban tankolhatnak, mint két hete.

Haász János
gazdaság

Egy nő holtteste az, amit Skóciában megtaláltak azon a környéken, ahol az eltűnt magyar ikerpárt utoljára látták

Péntek reggel még csak azt közölte a rendőrség, hogy találtak egy holttestet, délutánra kiderült, hogy az áldozat nő.

Haász János
külföld

Ismét nyomkövetőket tettek nemzeti konzultációs borítékokba a kutyapártosok, az eredmény még vadabb lett, mint az előző alkalommal

A nyomkövető egy olyan állami cégnél jelzett, amely a titkosszolgálatoknak dolgozik, és nincs dolga a nemzeti konzultációkkal. Viszont, magyarázták meg később, az ezzel foglalkozó állami társaság tőlük bérel raktárt a konzultációk feldolgozására.

Haász János
belföld

Közzétettek két videót a washingtoni légikatasztrófáról, amelyek eddig nem látott szögből mutatják be a repülőgép-balesetet

Mindkét felvételen látszik, ahogy a katonai helikopter az utasszállító repülőbe csapódik, és felrobbannak.

Haász János
külföld

„Aggodalommal figyeljük a színház igazgatói pályázata körül kialakult helyzetet” – több mint ötven író és színész írt alá a Kolibri miatt nyílt levelet

Korábban fővárosi színházigazgatók is közleményt adtak ki a Kolibri védelmében, miután a színház élére egy viharos előéletű igazgató került.

Haász János
kult

Emberölés miatt letöltendőre ítéltek három biztonsági őrt Borsodban

„Tettlegességig fajuló szóváltás” alakult ki köztük és egy születésnapozó társaság között, egyiküket halálra késelték.

Haász János
belföld