Az adóhivatal szerint egy több mint száz vállalkozásból álló hálózat „közel 10 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek”. Egy kis szeletre fókuszálva megmutatjuk, hogyan működött a nagy egész, amely információink szerint a NAV által mondottnál több pénzt tüntethetett el.
Feloszlatták az amerikai választásokba való külföldi beavatkozás ellen küzdő FBI-egységet is.
Decemberben a horvát infláció volt az EU egyik legmagasabbja, csak a román és a magyar áremelkedés haladta meg.
A magyar külügyminiszter, akit Putyin trójai falovának hívott a cseh miniszterelnök-helyettes, úgy utazott Prágába, hogy kormánytaggal nem találkozott, csak ellenzéki politikussal.
Vadai Ágnes azt kérdezte a legfőbb ügyésztől, hogy nem kellene őrizetbe venni Marcin Romanowskit.
A szülők hetek óta próbálják elérni a fűtés javítását, de a tanker azt üzente: megvan a megoldáshoz szükséges kompetenciájuk.
Versenyfelügyeleti eljárás indult.
Nyilván bármiben, de most aztán pláne.
A gép fedélzetén tízen voltak, felszállás után egy órával veszítették el vele a kapcsolatot.
Főleg Elon Musk ex-Twitterén vált aktívvá sok szellemfiók, de a kampányban hiteles hírportálok klónozott, kicsit megváltoztatott oldalai is segítik a gyanútlan olvasók megtévesztését.
Miután csütörtökön bejelentették, hogy Orbán aznap tartja, amikor ő is akarta.
Szóval nem történt semmi különös.
Hogy elkerüljék a csehországi vagyonbefagyasztást. Szerencsére nálunk ilyesmitől nem kell tartaniuk.
Szülőföldjéről kapott komoly kihívót Bödőcs Tibor.
Van 28 olyan kormányhatározat, aminek még a címe is titkos.