A Tradíciókért Alapítvány 43 milliós támogatást kapott, de az állítólagos programjainak nem látni nyomát. Egy Radics-féle céggel is fura dolgok történtek.
A 4,5 százalékos pótdíj miatt az Alibaba a magyar kormányra mutogat, az NGM hallgat a dologról.
A férfit végül Ausztriában műtötték meg.
A második negyed pocsékul sikerült, azt három góllal nyerték a hollandok. 10-10 után egyetlen kihagyott magyar büntető elég volt a holland sikerhez.
„Bizonyítottan fenomenális eredményeket ért el” az „igazi barát, harcos és győztes” Viktor. Vajon ez a poszt a budapesti Trump-látogatás helyett vagy elé született?
Az ügyvédi kamara a közlemény szerint „fontosnak tartja a megszólalást minden olyan esetben, amikor a bírói függetlenség sérül”.
Míg az apa bevitte a kisebb gyereket, a nagyobb a hátsó ülésen várt a járó motorú autóban. Őt a tolvaj a szomszéd faluban kitette a kocsiból, majd elhajtott.
Magyar Péterék azt követelik, hogy nyíljon szavazóhely minden olyan külföldi településen, ahol legalább száz regisztrált választó él.
A fővárosi 14. számú egyéni választókerületben ismét mélyvízbe ugrik az egykori MSZP-s államtitkár és pártalelnök Szanyi Tibor, aki négy éve 393 szavazót tudott maga mögé állítani.
A Starlink és a francia haderő adatait próbálta megszerezni két kínai állampolgár, őket és segítőiket is letartóztatták.
A megfázással vagy influenzás tünetekkel múlt héten orvoshoz fordulók száma meghaladta a 360 ezret.
Amikor 41 éves férfi másodszor tört be a pizzériába, alkalmazottak is voltak ott, velük összeverekedett.
A nyugati államok által terrorszervezetté nyilvánított Forradalmi Gárda akciója a világ egyik legfontosabb hajózási útvonalát fenyegeti.
A választások közeledtével nőnek a korrupciós kockázatok a közbeszerzésekben. A Korrupciókutató Központ Budapest legfrissebb jelentése szerint a tenderek 13 legnagyobb szereplőjének 2011 óta tartó sikereit – hitted volna? – nem piaci, hanem politikai okok magyarázzák.