Alexander Sollfrank NATO-altábornagy szerint a túl sok bürokrácia akadályozza az európai csapatmozgásokat, ami végzetes lehetne, ha kirobbanna egy katonai konfliktus Oroszországgal.
Pityke őrmester szerda délután került ki a Frankel Leó úti pékségnél lévő hirdetőoszlopra, csütörtök délutánra leragasztották.
A tanulók heti óraszámának csökkentéséről és arról, hogy a tanterv harmadát helyi tantervvel lehessen meghatározni.
Így a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának egyszerre több életvégi döntéssel kapcsolatos ügyet kell majd tárgyalnia, amire még nem volt példa.
Akkorra már több mint négy éve élünk permanens veszélyben.
Egy év nyugdíj! – fogalmazott Parragh úgy, hogy mindenki értse a kormányban is.
Egy többtonnás betondarab zuhant rá.
Legalábbis a dél-koreai hadsereg szerint.
A magyar közpénzből hivatásszerűen magyar harcostársai mintha nem ismernék fel a Magyar Zászlót (aka Nemzeti Jelképet). És még a független sajtót is olvassák!
Méghozzá Pityke őrmester, akinek ő volt a hangja a rajzfilmsorozatban.
„A kormány infláció elleni harca beérett”.
Már most is lehet 7-8 fokos mínusz, de jövő hét elejére 10 fokos éjszakai fagyokat jósol a meteorológiai szolgálat.
„Az üzleti élet önálló szereplőjének” nevezte magát.
A Penny a Choco'la termékcsalád három szaloncukrát is visszahívta.
Szerinte a kollégái háborús pszichózisban szenvednek. Vajon Szergej Lavrov barátja magára veszi ezt?