Haász János

Eddig bírta a költségvetés: 900 milliárddal nagyobb lesz a kormányzati deficit, kisebb lesz a gazdasági növekedés

A pénzügyminisztérium kedden bejelentette: a GDP-arányos hiánycél 3,9-ről 5,2 százalékra nő. A gazdasági növekedés sokkal kisebb lesz az eddig vártnál, kamatokra sokkal többet kell költeni, mint eddig tervezték. A forintárfolyamnak jót tett a bejelentés.

Haász János
gazdaság

Nagy Márton azt mondja, a költségvetés nem azért van bajban, mert az állam pazarló. És mit mondanak a számok?

Azt, hogy a „költségvetési szervek kiadásai” idén 243,3 milliárd forinttal nőttek, és nyolc hónap alatt elérték az egész évre tervezett összeg 81 százalékát.

Haász János
gazdaság

Rossz hír divatdrukkereknek: kikapott a Manchester City

A bajnokit május óta nem veszítő manchesterieket a Wolverhampon verte. A Manchester Unitednek is pocsék napja volt.

Haász János
sport

Szlovák választás: meghalt egy férfi szavazás közben

A 78 éves férfit nem sikerült újraéleszteni, a szavazást ideiglenesen felfüggesztették.

Haász János
külföld

Íme, a minden nációnak tökéletes földgömb prototípusa

Az „egy az ország, egy a földgömb” koncepciója, ha földrajzi szempontból kifogásolható is, a nemzeti eszmék szempontjából felbecsülhetetlen az értéke.

Haász János
ÉLET

Mostanra szinte minden örmény elmenekült Hegyi-Karabahból

Hivatalos adatok szerint mintegy 120 ezer örmény élt a túlnyomórészt keresztény területen.

Haász János
gazdaság

Oké, hogy a háború alakulását is befolyásoló szavazás folyik éppen Szlovákiában, de kit érdekel, amikor a szenicei rendőrök autót vezető kutyát fotóztak

Gyorshajtás miatt fotózták le az autót, alig hittek a szemüknek, amikor meglátták a radarképet.

Haász János
külföld

Musk nem tudja elengedni azt a migrációs vitát, amit egy, a szélsőjobbot támogató tweet megosztásával indított, és amiből Orbán Balázs sem akart kimaradni

Legutóbbi posztjában már Olaszországot érintő inváziós hangulatról írt.

Haász János
külföld

Romániában éjszaka riasztást adtak ki orosz katonai drónok miatt

Az ukránok elleni légicsapás idején az orosz drónok megsérthették Románia légterét.

Haász János
külföld

Ha vasárnaptól pénzt kér a gumis a használt abroncsok elhelyezéséért, akkor éppen jól átveri önt

Októbertől a hulladékgazdálkodással foglalkozó Mol-vállalat térítésmentesen átveszi a hulladékká vált gumiabroncsokat.

Haász János
belföld

Ádámot tévesen diagnosztizálták rákkal, fölöslegesen vették ki a fél tüdejét és öt bordáját

A férfi ráadásul nemrég elveszítette egészségkárosodotti járadékát, valamint az oxigénpalackra való jogosultságát is.

Haász János
belföld

Katonáinak a koszovói határról visszavonására szólította fel Szerbiát az Egyesült Államok

Harckocsik és tüzérség jelent meg a szerb-koszovói határon, Washington szerint ez „nagyon destabilizáló fejlemény”.

Haász János
külföld

Január óta egyes élelmiszerek 30-40 százalékkal lettek olcsóbbak, miért nem rogyott már le az az infláció?

A sertéscomb rajongóinak azért van egy rossz hírünk.

Haász János
gazdaság

Saját törvényjavaslatukat csáklyázták meg a republikánusok, órák múlva leállhat az amerikai állam működése

A keményvonalas lázadók, Trump támogatásával a hátuk mögött, az ukrajnai háború támogatásának leállítását követelik.

Haász János
külföld

Nagy segítség ez a százmilliós autók szerelmeseinek: megnyílt az ország első Lamborghini-márkakereskedése

Bemutatták a márka legdrágább nem limitált példányszámban készülő autóját, aminek egy darabja akár 273 millió forint is lehet.

Haász János
gazdaság