Újabb kormánytagot végeztetett ki a harmadik generációs paranoid diktátor, Kim Dzsongun. A miniszterelnök-helyettesről derült ki váratlanul, hogy párt- és forradalomellenes politikai agitátor.
Legalábbis ezt állítja a magyar tiszteletbeli konzul, aki maga is ott udvariaskodott a tárgyalásokon.
Drámaiak az első fél év számai.
Egyszer csak arra ébredt, hogy kommandósok veszik körül a házát. Igaz, mielőtt ledőlt, állítólag fegyverrel fenyegetett egy nőt. Őrizetbe vették.
Körülnéztünk, merre vannak a legyőzőink. A magyar foci felpofozói közül csak egy jutott csoportkörbe.
Semmi sem maradt az arénából, aminek a helyére 100 milliárd forintból építenek újat.
Az ágyon ugrálva szellemhangot kiadva négyen kezdték el ijeszgetni az asszonyt és két kis gyerekét. Aztán elloptak még egy DVD-lejátszót is.
A háromszoros aranyérmesnek még nézni is fáj visszanézni az utolsó döntőjét. Holnap már versenyre utazik. Kozák Danuta öt percig el sem hitte, hogy nyert. Hazajöttek az olimpikonok, néhány kínos bakival fogadták őket.
Peter Doige vagy Peter Doig majdnem ugyanaz. A hasonlóságot az egész szakma bevette.
A lovagkeresztes újságíró tíz éve készítette azt a filmjét, amire hivatkozva most kitüntették. De a kormány indoklásában az is szerepel, hogy nagyon megdicsért egy másikat.
Magyarország a régió bajnoka, Hosszú Katinka háromszor annyi aranyat nyert, mint Románia összesen, Kozák Danuta egyedül megelőzte Ukrajnát, Szlovákiát, Szerbiát, Szlovéniát vagy Ausztriát. Összeomlott a román sport, a horvátok viszont kezdenek beleerősödni az olimpiába.
Az író sem akar osztozni Bayer Zsolttal. Peace!
Megérkezett az aranygép az olimpikonokkal.
A kajak-kenu, az úszás és a vívás tartja továbbra is az élvonalban a magyar sportot. Küzdősportokban viszont kishatalom sem vagyunk. Az olimpiai eredmények alapján érthetetlen, hogyan döntöttek a milliárdok elosztásáról a sportágak között.