A gyerekek a tornateremben alszanak. És most felújítják az óvodát megint.
Szerinte ki kell állni Brüsszel mellett, így több beleszólásuk lesz a közös ügyekbe. Közben a bukaresti képviselőház megszavazta a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló kezdeményezést.
A tudósok arra kérik a kormányt, tegyen meg mindent azért, hogy az egyetem zavartalanul működhessen tovább Budapesten.
Süli János szerint hitelt vennénk fel, hogy kiváltsuk a most már nem is olyan jó orosz hitelt. A gazdasági miniszter szerint marad Putyin kölcsöne.
Mun Dzsae In fölényesen győzte le konzervatív ellenfelét a korrupciós botrányok miatt kiírt választáson.
Sok tank, sok katona ünnepelte Moszkvában Németország legyőzését, de magyar politikusoknak egyelőre nem kötelező a részvétel.
A napi politikától továbbra is távol tartaná az Akadémiát, de a lex CEU napirendre került. Égető probléma, hogy tavaly egyetlen nőt sem választottak az MTA tagjává.
Dzsihadista támadásnak állították volna be a gyilkosságokat.
A bicikli totálkáros lett, a háromszoros bajnok megúszta, az autós elhajtott.
A size szó helyett kétszer is a type szó szerepelt a szövegben, így nem volt jó megoldás.
A Kriszta fedőnevű ügynök Eszter volt, a vokalista.
11 200 férőhelyes az 1,1 milliárd forintért befejezett aréna. Kényelmesen elfér a 670 néző a bajnokikon.
És az sem biztos, hogy egyet. A lényeg, hogy félrerakták rá a pénz, most kitalálják, mire költsék.
Átlagos nehézségűek voltak a mai feladatok.
Kijött a hivatalos megoldókulcs. Ha sikerült, gratulálunk.