Haszán Zoltán

Újabb komoly feladványt adott Kocsis Máté a Fidesz híveinek

Tessék jól figyelni, kicsit módosítottunk az üzeneten: nem migránsok vannak itt, hanem legális oltalmazottak, és nem mi álljuk a költségeiket, hanem Brüsszel.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Egymilliárd forintos pályázatot írtak ki Schmidt Máriáék, hogy továbbképzést kapjanak tanárok az első világháborúról

Majdnem elfelejtettük, hogy a kormány jelentős pénzeket tol az első világháborús emlékévbe is.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Mégsem miséznek a keresztény értelmiségiek Horthy Miklósért Auschwitz felszabadulásának évfordulóján

Osztie Zoltán plébános szerint „Egy koncertszervező cég nyilván megnézi, hogy mi mivel ütközik, egy kultúrház nem szervez programot talán focimeccs idejére. Mi nem így vagyunk ezzel.”

Haszán Zoltán
politika

Repülőn élesztett újra egy utast a román egészségügyi miniszter

Éppen a háta mögött ülő férfi lett rosszul.

Haszán Zoltán
Egészségügy

A bécsi zsidók bojkottálják a parlament holokauszt-megemlékezését az FPÖ kormányba emelése miatt

Nem akarnak szélsőjobbosokkal együtt emlékezni a holokauszt áldozataira.

Haszán Zoltán
külföld

Az ország, amit nem tudni, hogy hívnak majd, még a Nagy Sándor repülőtér nevét is megváltoztatja, hogy kiengesztelje a görögöket

Macedónia makedónítatlanja magát, csak csatlakozhasson végre az EU-hoz és a NATO-hoz.

Haszán Zoltán
külföld

Emlékeznek még arra, amikor az Origo szerint felhergelt jobbikosok vadásztak országszerte a nyugdíjasokra?

Haszán Zoltán
bűnügy

Kisiklott egy személyvonat Milánó közelében

Két halálos áldozata is van a balesetnek, 100-an megsérültek.

Haszán Zoltán
baleset

Megint bohócot csinált magából a Real Madrid

A félelmetes Leganes verte ki a Bernabeuban a spanyol kupából Zidane csapatát.

Haszán Zoltán
futball

Rettegnek a Fidesz központban, hogy a képviselőik hülyeséget posztolnak a Facebookra

A Magyar Nemzet szerint a fideszes politikusok a kultúra napján központi utasításra osztották meg kedvenc műalkotásukat, aztán az eredményt el kellett küldeniük a pártba, hogy kiderüljön, valóban hiba nélkül meg tudták oldani a feladatot.

Haszán Zoltán
politika

Megkérte a tanárnő a diákokat, hogy osztályozzák le a munkáját

Bátor lépés a magyar közoktatásban.

Haszán Zoltán
oktatás

Megvannak a csapatok, akiket legyőzve a válogatott esélyt kaphat az Európa-bajnokságra

A Nemzetek Ligájában Görögországgal, Finnországgal és Észtországgal játszunk az első körben.

Haszán Zoltán
futball

Már a kéziválogatottnak is szól a kurva gyenge, de a kudarcokra mindig van magyarázata Kocsis Máténak

A női és a férfi válogatott is történelmi mélyponton, pedig annyi pénzt öntenek a kézilabdába, mint még soha. Annyival látványosabb az összeomlás, mint a fociban, hogy itt volt honnan zuhanni.

Haszán Zoltán
sport

Bukarest szerint a román kormányfő kijelentése nem volt magyarellenes

A magyar külügy bocsánatkérést várt a zászlós fenyegetőzés miatt, ezt nem tette meg Mihai Tudose.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Megpróbálják megmenteni a motorgumiba szorult krokodilt, de ez nem is annyira könnyű

Az indonéz hatóságok versenyt futnak az idővel.

Haszán Zoltán
ÁLLAT