A B-döntőben jobb időt mentek a régi világcsúcsnál. Aztán az A-ban kizártak két csapatot.
Boldog István egy üveg borral felköszöntötte az ifjú felnőtteket. De csak fiúkat.
Ebben a számban komoly esélyük van az éremre.
Nagyon büszke mindarra, amit eddig elért. Talán egy csöpp bátorság kellene még, hogy azért trükköket is bemutasson a félcsőben, mint mindenki más.
Azt gondolta, jó helyen áll ott.
Borjúmáj helyett olcsó gyümölcsöt húzott le. Nem először.
Tamás Barnabás környékbeli kollégáinak azt is mondta, hogy „Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák”.
A labdaszedő orra eltört, a nagyobb verekedés csak ezután kezdődött.
Az a legnagyobb szívfájdalma, hogy Gyurcsány Ferenc nincs börtönben.
A gyalogos súlyos sérülést szenvedett.
Kucsák László neve elrejtve az önkormányzati kalendárium keresztrejtvényben? Vagy Németh Szilárd receptjei? Esetleg a címlap, kizárólag Simicskó István fotóival?
Mi lenne ezzel az országgal, ha nem lennének kampányoló fideszes képviselők?
Megköszönték neki az uniós pénzt, amit úgy adott át, mintha a kormánytól jött volna, neki köszönhetően.
2016-ban kuktákból eszkábált robbanószerkezeteket rakott ki az utcára Manhattanben és New Jerseyben. Két szerkezet felrobbant, a harmadik nem.