Lakosságszám alapján a továbbra is kijárási korlátozásokkal sújtott Pest megyénél három megye is fertőzöttebb.
Az igazolt budapesti fertőzöttek negyede idősotthonban lakik, a járvány a szabályok betartása miatt nem terjed jobban, mint az ország többi részében.
Eddig úgy tervezték, hogy nyáron befejezik a bajnokságot, de Edouard Philippe ezt nem engedélyezte.
Szakemberek szerint a kisgyerekek nem fertőznek annyira. A szülők visszamehetnek dogozni, a gyerekek pedig jobb oktatást kapnak. De azért nagyon óvatosan nyitogatják az iskolák kapuit Nyugat-Európában.
Ezt javasolja a kormány járványügyi szakértője. Végre számok is kiderültek arról, hogy a kórházban és a szociális otthonokban terjed a legjobban a vírus.
A kormányzati honlap szerint extrém elhízással is küzdött.
A hivatalos napi számok alapján megugrott a gyógyult betegek száma, csökkent az új fertőzöttekké.
78 év az áldozatok átlagéletkora itthon. Április közepén haltak meg a legtöbben a járványban, a napi áldozatok száma azóta csökkent.
A csapatok két-három héten belül különgépekkel Törökországba utaznának, és két hónapig, július végéig maradnak a tengerparti üdülőhelyen.
De a gyógyultak száma is nőtt 95-tel.
Stabilan 800 körül van a kórházban lévők koronások száma, és az Orbán által említett 8000 lélegeztetőgépnek most a századára van szükség.
De a kapacitás felét is csak ritkán közelítjük meg. A több országban már megkezdett tömeges szűrésről pedig azt mondta Müller Cecília, hogy a járvány után lesz aktuális.
Szerintük a gyerekek nem jelentenek komoly fertőzésveszélyt.
Pályázatot írt ki a csapat a karanténban unatkozó gyerekeknek.
Hogy ezzel támogassák a járvány elleni küzdelmet.