Haszán Zoltán

Csúcsra ért az operatív törzs tájékoztatása

Így működik a gyakorlatban azt, amit Kovács Zoltán államtitkár tájékoztatásnak nevez.

Haszán Zoltán
járvány

Ami az Orbán-interjúból kimaradt

A dán számok bizonyítják, hogy igenis meg lehet fogni a járványt a harmadik hullámban is okos intézkedésekkel. Ott két nap alatt 1 áldozatot jelentettek, nálunk 557-et.

Haszán Zoltán
járvány

Az elmúlt három napban jelentették a legtöbb halálos áldozatot a járvány történetében

Tegnap 285-cal nőtt az áldozatok száma, 7 325 új fertőzöttet regisztráltak. Az első oltást már majdnem 2,7 millióan kapták meg.

Haszán Zoltán
járvány

Túlterhelt kórházakra nyit a kormány

Statisztikailag a járvány leghalálosabb napján lazított Orbán Viktor. Napi összefoglaló a járványról.

Haszán Zoltán
járvány

„Aztán bumm, és meghal. Ezt nem lehet feldolgozni”

Egy intenzív osztályon dolgozó orvos elmagyarázta nekünk, hogy miért lehet akár 95 százalékos is a halálozás a lélegeztetőgépre került koronavírusos betegek körében.

Haszán Zoltán
járvány

Újabb 250 ezer adag Pfizer-vakcina érkezett

Áprilisban közel egymillió adag jön csak ebből az oltóanyagból.

Haszán Zoltán
járvány

Ismét rekordot döntött az elhunytak száma, 311 újabb áldozatot jelentettek

Nőtt a kórházban lévők száma is. Rosszak a járványadatok a lazítás napján.

Haszán Zoltán
járvány

A koronavírus újabb 213 áldozatát jelentették ma

Továbbra is nálunk a legmagasabb a lakosságarányos halálozási arány Európában az elmúlt hetek adatai alapján.

Haszán Zoltán
járvány

Nagyon magasan platózik a harmadik hullám 

A fertőzöttek száma csökkeni látszik, de soha nem haltak meg ennyien egy héten, mint most.

Haszán Zoltán
járvány

Hadházy Ákos megpróbálta megtudni, hogy hányan fertőződtek meg az oltás megkapása után, de nem kapott rá választ

A képviselő azt gyanítja, hogy a zsúfolt oltóközpontok potenciális gócpontok.

Haszán Zoltán
járvány

A 4,5 millió adagot is meghaladja a Magyarországra érkezett vakcinák mennyisége

És áprilistól jön majd igazán sok.

Haszán Zoltán
járvány

Könnyed győzelmet aratott Magyarország Andorra ellen

Négy éve kínos vereséget szenvedett a válogatott Andorrán, most 4-1-re nyert a csapat világbajnoki selejtezőn.

Haszán Zoltán
válogatott

Márciusban lesz igazán kiemelkedő a többlethalálozás

A kormány legújabban a többlethalálozásokban méri a járványkezelés sikerét, de az már most látszik, hogy a márciusi adatok nagyon rosszak lesznek.

Haszán Zoltán
járvány

Késéssel ugyan, de az első körös oltások szállításával utolérték magukat az oroszok

A második körös orosz vakcinából egyelőre 477 200-zal kevesebb jött, mint az elsőből. De Szijjártó szerint időben megjön az is.

Haszán Zoltán
járvány

Végül megjelentek a legfrissebb járványadatok: 274 új áldozat, ismét emelkedő kórházi számok

Kétmillióan már megkapták az első oltásukat.

Haszán Zoltán
járvány