Közös aláírásgyűjtő, több listán is szereplő nevek, de eltérő aláírásokkal, és van olyan elhunyt is, aki két párt jelöltjét is támogatta.
Nem mindenki rohant el, van, aki inkább felcipelt egy létrát majdnem a Rózsadomb tetejére.
Jó eséllyel már Magyarországon is emelkedni kezdett a regisztrált fertőzöttek száma.
Csapdába kerültek a projektekbe beugrasztott kistelepülések. A különös körülmények között kiválasztott cég fejre állt, a munkákat nem fejezte be. A költségek közben elszálltak, a polgármesterek csak abban bízhatnak, hogy az állam beszáll, és eltakarítja a romokat.
Orbán Viktortól kapta.
Talmudi okkultizmust fedezett fel a szeptember 11-i támadás mögött, a zsidók elgázosítását tagadó véleményeket osztott meg mindenfelé fenntartás nélkül Franka Tibor, akinek Kásler Miklós adott állami díjat.
90 koronavírusos beteg van lélegeztetőn, ilyen kevesen legutóbb tavaly október elején kaptak mesterséges lélegeztetést.
Oroszországot nem ítélte el, de a baloldalt pocskondiázta a Fidesz elnöke.
Kijevben lakóházakat támadtak a megszállók.
Az elfoglalt városban az orosz katonáknak azt kiabálták, hogy fasiszta megszállók.
Miután a fideszesek nem mentek el.
A Völner-Schadl ügy nyomozati anyagának magas színvonalú feldolgozásáért kaptuk az elismerést a Magyar Újságírók Országos Szövetségétől.
Október végén volt olyan kevés covidos beteg kórházban, mint most.
Felháborította a világot a mariupoli szülészet és gyerekkórház elleni támadás, 13,6 milliárd dolláros segélyt szavazott meg az Egyesült Államok.
A koronavírus újabb 54 áldozatát jelentette az operatív törzs, de a járványadatok tovább javultak.