Az utolsó pillanatig titokban tartotta Orbán, hogy kire cseréli le Németh Lászlónét. Ezzel próbálta megóvni a jobboldali ellenszéltől. A Figyelő szerint a kormányfő jelezni akarta, hogy az övé még az irányítás gazdasági ügyekben.
Kipattanó, kapáslövés.
Emberfeletti feladat legyőzni az Origo Zrt. arcpirító közleményét. De vannak bátrak, akik megpróbálták.
Ostoba durvaságokkal semmire sem mennek a csapatok a világbajnokságokon. Igaz, mi sem a tiszta játékunkkal.
A nagy válságelőrejelző közgazdász szerint "van egy olyan érzület a piacon, hogy a magyar kormány újraállamosítana olyan szektorokat, amelyeket korábban magánkézbe adtak".
Beperelték az őket hírműsorban szélsőjobbozó ATV-t. És most nyertek is, mert a Kúria szerint a szélsőjobboldali jelző negatív hatást kelt a nézőkben.
A Kásler Árpád kontra OTP ügyben a Kúria megállapította, hogy az árfolyamrés érvénytelen. Azért is tisztességtelen, mert nem érthető.
Most már út is viseli Nazarbajev elnök új fővárosának a nevét Budapesten. És a környék legnagyobb mellszobrát is felavatták a keleti nyitás jegyében.
20 darab szatyrot találtak a nyugdíjas bevásárlókosarában. A 250 forintos zacskótartó henger miatt ráhívták a rendőröket, elő is állították a 79 éves nénit.
A műszaki egyetemn még az ellen is határozottan tiltakoznak, hogy a milánói expóra szánt valamit egyáltalán építészeti alkotásként definiálják.
Senki ne dőlj be a riogatásnak, hogy megszűnik a Barátok közt - üzeni a reklámadó fideszes beterjesztője, L. Simon László. Szerinte több cég most is folyamatosan milliárdos veszteséget termel, mégis talpon van. Mit árhat nekik egy különadó?