Haszán Zoltán

Orbán visszahívta a terembe az újságírót, akit az arrogáns sajtófőnöke kidobott a brüsszeli sajtótájékoztatóról

Havasi Bertalan helyhiányra hivatkozva küldte el a szinte teljesen üres teremből a Népszabadság volt újságíróját.

Haszán Zoltán
Média

Mégsem lehet büntetlenül átdátumozott ételt árulni Magyarországon

Az egészen meglepő volt, hogy a bíróság első fokon felmentette a körömlakklemosóval trükköző Mega-Trade-eseket. Másodfokon viszont úgy ítélték meg, hogy talán mégsem hülyeség az ételek szavatossági ideje.

Haszán Zoltán
bűnügy

101 éves angolt ítéltek el pedofília miatt

30-40 éve rontott meg fiúkat és lányokat. Áldozatai akkor figyeltek fel rá, amikor látták, hogy 100. születésnapját ünnepli.

Haszán Zoltán
bűnügy

Karácsonykor elárvereznek egy működő recski idősotthont

Adótartózás miatt kerül kalapács alá az épület. A 49 lakót azzal nyugtatják, hogy minden rendben lesz.

Haszán Zoltán
gazdaság

636 millió forintért parkosítanak a felcsúti fociakadémián, tavacska is lesz

A legnagyobb gondot az okozza Orbán alapítványánál, hogy mire költsék a rengeteg pénzt. Még vannak ötleteik.

Haszán Zoltán
sport

Előzetes letartóztatásba került Kun-mediátor Marcsika

Haszán Zoltán
bűnügy

Megvan minden idők legsokoldalúbb magyar bűnözője, a rosszban sántikálás svájcibicskája

Sorolom: áramot vezetett az ajtóba, fegyvert tartott, a kukoricásban kannabiszt termesztett és orvhalászattal is foglalkozott.

Haszán Zoltán
bűnügy

A sorozatos áramellátási eszközhiba a felelős azért, hogy leállt az internetes ügyintézés a közigazgatásban

Haszán Zoltán
hivatal

140 millióért alapította a jegybank, de már meg is szűnt a cég, aminek feladata Matolcsyék személyes védelme lett volna

Így sem maradt testőr nélkül Matolcsy Békés Ádventet Kívánok György.

Haszán Zoltán
gazdaság

Elszemtelenedett az ellenzék a Várban, a polgármester móresre tanította őket

Tiltakozni akartak a hihetetlenül olcsón bérbe adott önkormányzati lakások miatt, mégpedig egy laptopra ragasztott cetlivel. De Nagy Gábor Tamás közbelépett.

Haszán Zoltán
politika

A ludwigshafeni karácsonyi vásárban akart robbantani egy 12 éves fiú

Nem gyulladt be a házilag készített robbanószerkezet.

Haszán Zoltán
külföld

Agyonverte a kórházban a 87 éves beteget

A Merényi Gusztáv Kórházban támadta meg a férfi az idős szobatársát az ágyról leszerelt vascsővel.

Haszán Zoltán
bűnügy

Hogyan lesz a kormány ajándékából agyvérzésközeli idegeskedés?

Ha megpróbálod átvenni a nyugdíjas rokonod helyett az Erzsébet-utalványokat a postán.

Haszán Zoltán
gazdaság

Működik még valami Magyarországon?

A metró vagy jár vagy nem, a postás vagy kihozza a csomagot vagy nem, erre most a magyarorszag.hu is lehalt.

Haszán Zoltán
ÉLET

A Várba költöző Miniszterelnökség útjában volt a Kodály-szobor

Így hát kerestek neki egy méltóbb helyet annál, mint amit a Miniszterelnökség kinézett magának. Vagyis visszatették oda, ahonnan korábban ki kellett menekíteni.

Haszán Zoltán
Budapest