Ennyiért alakítják ki a golfakadémia növendékeinek a szállását. De nem igazán szívesen árulnak el részleteket.
Kilencedszerre sem sikerült megmásznia a világ legmagasabb csúcsát, így továbbra sem jutott fel magyar a hegyre oxigénpalack nélkül.
Rendszeresen meglopta az idős rokonát, ezért börtönben is ült. Miután szabadult, tovább zaklatta a nagyanyját.
Megígérték, hogy lesz egy rakás. A Magyarok Világszövetségének elnöke avatja az Attila Nagykirály szálloda udvarán.
Molnár Gyula és Botka László partvonalon kívülre tenné az MSZP-korábbi miniszterelnök-jelöltjét és szövetségeseit. Lakossági fórumon elárulták azt is, kik albizinek szerintük az MSZP-frakcióban.
A szövetség kötelezővé teszi, hogy az NBII-es csapatokban pályára lépjen két 21 év alatti játékos. A felcsúti csapat csak a minimumot teljesíti, időnként azt is más klubtól vett fiatal focistákkal.
Úgynevezett korlátozott látású hely.
Legalábbis amikor diktátorokkal barátkozik, akkor fantasztikus vezetőként dicséri őket, amilyenekre bajban Európának is szüksége lenne. De persze az más, ha a tökösebbé váló EU mindenkire érvényes szabályokat akar betartani a magyar kormánnyal.
Soros már csak a fasorban, a németek pusztítják el valójában Európát, akik vezetőszáron tartják az uniós vezetőket. A migránsoknak pedig színes a bőrük, de meglepő módon, ennek ellenére, mégsem tök hülyék.
Ma van a napja, hogy Orbán Viktor annyi ideje kormányoz, mint a három megválasztott szocialista elődje együtt. De vajon beéri-e Horthyt? Pláne Kádárt?
Nem építenénk hegyeket, csarnoksportokon osztozkodnánk az osztrákokkal. Az mondjuk nem világos, hogy Ausztriának ez miért lenne jó.
Gyanús, hogy az influenzajárvány volt gyilkosabb a korábbiaknál.
Gondosan lemosták az Orbánról szóló üzenetét, négyszer vágott vissza az ismeretlen XII. kerületi festő.
Az 1989-es vérfürdő helyszínén. A Fidesz akkoriban még élesen tiltakozott ez ellen.
Pénzszivattyút, ellenzékben is működő médiát, személyre szabott törvénykezést és a közbeszerzéseket uraló céghálót. Simicska ment, de a rendszert megtartotta a párt.