A következő napok mélypontjai: -24, -25, -20, -17, -15, -15.
Az aranyat egy aranyra szóló jövőbeli követelésre cserélték.
A vasútállomás előtt négyen körbevették az idős férfit és ütötték-verték.
Eddig sem volt gyenge a Puskás kerete, de Pintér Attila még vásárolna.
Úgy tűnt, hogy békés lesz az elnökváltás az úszószövetség élén, de egy nyilatkozat miatt erre már nincs esély. Mészáros Lőrinccel kötött üzletéről is beszélt egy keserű hangvételű interjúban Gyárfás.
Évi végi jutalomosztásban nem volt párja az MNB-nek, de a Főpolgármesteri Hivatalban sem panaszkodhattak.
A fia szerint Tung Hsziang igazán élvezte volna a műsort.
Egy kikezdhetetlen, sziklaszilárd kapcsolat.
A színész novemberben akadt fent egy járdaszegélyen, alig bírt kiszállni a kocsijából. Két évre elvették a jogsiját, de motort, buszt, teherautót még vezethet.
A cserbenhagyás után pár órával partifotóval kívánt boldog új évet a Facebookon. Évek óta feketén dolgozott kint, szemétszállításból élt, de jogosítvány nélkül vezetett.
Budapesti csodát ígértek a látványtervek, az első, majd a második is. Aztán elkészült az épület.
Mármint elméletben. Mert ehhez kellenének olyan kártyaolvasók is, amikkel lehet használni az új személyiket.