Tessék jól figyelni, kicsit módosítottunk az üzeneten: nem migránsok vannak itt, hanem legális oltalmazottak, és nem mi álljuk a költségeiket, hanem Brüsszel.
Majdnem elfelejtettük, hogy a kormány jelentős pénzeket tol az első világháborús emlékévbe is.
Osztie Zoltán plébános szerint „Egy koncertszervező cég nyilván megnézi, hogy mi mivel ütközik, egy kultúrház nem szervez programot talán focimeccs idejére. Mi nem így vagyunk ezzel.”
Éppen a háta mögött ülő férfi lett rosszul.
Nem akarnak szélsőjobbosokkal együtt emlékezni a holokauszt áldozataira.
Macedónia makedónítatlanja magát, csak csatlakozhasson végre az EU-hoz és a NATO-hoz.
Két halálos áldozata is van a balesetnek, 100-an megsérültek.
A félelmetes Leganes verte ki a Bernabeuban a spanyol kupából Zidane csapatát.
A Magyar Nemzet szerint a fideszes politikusok a kultúra napján központi utasításra osztották meg kedvenc műalkotásukat, aztán az eredményt el kellett küldeniük a pártba, hogy kiderüljön, valóban hiba nélkül meg tudták oldani a feladatot.
Bátor lépés a magyar közoktatásban.
A Nemzetek Ligájában Görögországgal, Finnországgal és Észtországgal játszunk az első körben.
A női és a férfi válogatott is történelmi mélyponton, pedig annyi pénzt öntenek a kézilabdába, mint még soha. Annyival látványosabb az összeomlás, mint a fociban, hogy itt volt honnan zuhanni.
A magyar külügy bocsánatkérést várt a zászlós fenyegetőzés miatt, ezt nem tette meg Mihai Tudose.
Az indonéz hatóságok versenyt futnak az idővel.