Szerinted van innen visszaút? - kérdezte Bayer a műsorvezetőtársától a Magyar Nemzet podcastjában. Fogalmam sincs - válaszolta az Én, a Kétarcú szerzője.
A KDNP készen áll a haza szolgálatára.
Szilágyi Gábor jeladót tett a szavazólapja mellé Edinburgh-ben, megtalálták a borítékot a Nemzeti Választási Irodában.
Szabadon szeretnének mostantól dolgozni.
A viharos interjúból távozóban várta az MTVA több munkatársa.
Az érdemkereszttel kitüntetett Bogár László már két éve tudja, hogy a kegyelmi üggyel egy nemzetközi összeesküvés indult Orbán megbuktatására, mert ő a 3000 éves magyar szellemiség képviselőjeként az új világrend zseniális szóvivője.
Megtartotta első nemzetközi sajtótájékoztatóját Magyar Péter, közvetítette a közmédia is.
Az Alkotmánybíróság elnökének, a legfőbb ügyésznek és az Állami Számvevőszék vezetőjének is legalább 2034-ig szól a mandátuma.
Kiderült, hogy tényleg ez a helyzet. A fideszes képviselőjelölt ráadásul a pártján belül is az egyik leghazugabb kampányt vitte.
Egy fideszes szavazó négyévente frissülő albuma.
Orbán Debrecenben megüzente, hogy szükségük van az erdélyi magyarok szavazataira is.
A NER örökös miniszterelnök-helyettese, a pártszövetség másik feje, a győzelmi színpad állandó kelléke az árnyékból kíséri a kampányt.
Elege lett a politikai nyomásból a Gazdasági Versenyhivatal irodavezetőjének, Berezvai Zombor a Partizánban mesélt arról, hogyan avatkoznak be a kormány és a NER érdekében a munkájukba.
1,2 millió eurós liciten szerezték meg, de Riccione polgármestere szerint megérte.
El is vették a kazah versenyző mobilját