Haszán Zoltán

Három ábra, amiből világosan kiderül, hogyan uralta le a síró Balásy Gyula a kommunikációs piacot

Volt olyan év, amikor a kommunikációs piac teljes nyereségének több mint fele folyt be a kékplakátok érzékeny gyártójához.

Haszán Zoltán
gazdaság

Balásy Gyula inkább vádalkut ajánljon fel, ne a cégeit

Annak alapján kiderülne, hogyan szivattyúzhatott ki súlyos tízmilliárdokat az állami megrendelésekből Rogán Antal kegyeltje, és az is, hogy merre folytak tovább ezek a pénzek. Utána jöhetne a NER által leuralt többi piac.

Haszán Zoltán
vélemény

Magyar Péter találkozott von der Leyennel, aztán bejelentette, hogy május 25-én már miniszterelnökként tér vissza Brüsszelbe megkötni az EU-s pénzekről szóló megállapodást

A leendő kormányfő szerint az Európai Unió nem támaszt olyan feltételeket, amelyek ellentétesek lennének hazánk érdekeivel.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Máris eltüntették azt az alapkövet, ami a Csepelen elbukott fideszes jelölt nevét örökítette meg a kampányban

Mégsem az örökkévalóságnak szólt a Lidl-üzlet építkezésének megünneplése Király Nórával.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Még a Fidesznél is népszerűtlenebb politikusok is helyet kaptak az összement frakcióban

Öt fideszes, akiket a választók leszavaztak, rosszabbul szerepeltek a megtépázott népszerűségű pártjuknál is, de sokakat félresöpörve mégis beültetik őket a Parlamentbe.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Értük nyúlt le a lista legalsó polcaira a Fidesz

Feltört a mélyből egyebek között Szalai Piroska, aki bármire képes a számokkal, hogy az a Fidesznek kedvezzen, és Radics Béla, aki még a Fidesznél is népszerűtlenebb jelölt volt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Szavazz a választás eredményéről a NER legeslegutolsó Nemzeti Konzultációján!

Ezt még csináljuk meg gyorsan, mielőtt megjönnek az utasítások a Brüsszelből.

Haszán Zoltán
vicc

Kikértük Rogánéktól Orbán oroszlános győzelmi tervét

Eddig csak egy lapot ismertünk belőle, de ha mindenkié, legyen közkincs. Közérdekű adatigénylést nyújtottunk be, hátha nem semmisítették meg, hogy ne kerüljön az ellenség kezére.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Bencsik András: A Fideszben valakik valamiért úgy gondolták, hogy a magyar dolgozó nép olyan buta, mint egy pár rendőrcsizma

Bencsik meghirdette a jobboldali sajtó öntudatra ébredését is.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Leszerel a honvédségtől Orbán Gáspár

A választások előtt nyújtotta be a kérelmét, ma állapodtak meg a közös megegyezésben.

Haszán Zoltán, Takács Lili
honvédség

A fideszesek szerint meg kellene szólítani az SZDSZ-es oktatásban meghülyített, drogmámorban lévő fiatalokat, csakhogy már viszi őket a frontra Ruszin-Szendi Romulusz

Fideszes megmondóemberek mondanak mindenfélét az állampárt ellen forduló fiatalokról, de Kövér László lezárta a vitát: a gyerekeknek nincsen szabadságuk azt gondolni, hogy rosszul mentek a dolgok.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Négy mandátumot bukott úgy a Tisza, hogy a listás szavazóik nem szavaztak át egy az egyben az egyéni jelöltre is

Négy választókerületben úgy nyert mandátumot a Fidesz, hogy pártként a Tisza volt népszerűbb ott. Egy helyen viszont fideszes fölényt fordított a maga javára a tiszás jelölt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A földcsuszamlás egyetlen adatban: 10-ből 9 fideszes elbukott az egyéni választókerületben

Ahol egyáltalán nyerni tudtak fideszesek, többnyire ott is nagyon szoros volt a verseny. A megyék több mint feléből teljesen kisöpörték a fideszes képviselőket. Soha nem szavaztak még ennyien egy pártra, mint most a Tiszára.

Haszán Zoltán, Haász János
POLITIKA

Az első bánatfeldolgozó fideszes rendezvényen már Huth Gergelyt kiáltották ki a legnagyobb magyar hazafinak

Itt az örömfoci ideje – lepte meg a hatalmas bukás után az 50-80 fős közönséget az egyik szónok a Vértanúk terén, majd Nagy Feró közölte, hogy ő nem akar tovább kussolni.

Haszán Zoltán, Szily László, Windisch Judit, Bankó Gábor
POLITIKA

Orbán elment az Alapjogokért Központhoz, ami totálisan félremérte a választási eredményt

A kormányzati agytröszt leszerepelt a kampányban, de Orbán állítólag ösztöndíjassal fiatalokkal beszélget majd arról, hogy mi is történt vasárnap.

Haszán Zoltán
POLITIKA