Az idő szorított, 30 másodpercük volt fordítani az 1-0-ra vezető spanyolok ellen, erre jött Mohammadi, aki mert nagyot álmodni…
De még fontosabb, hogy két spanyol játékos is megmentett egy kismadarat!!!
Az LMP-ből most kilépő egykori fideszes politikus korábban közölte: nem adja vissza a mandátumát.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke páros lábbal szállt bele a kormányba, azt is mondta, hogy „komoly érvágás a nemzetgazdaságnak, hogy több százezren hagyták el az országot”.
27 ezer hüllőt, kb. 4 ezer madarat, 48 élő főemlőst, 14 nagymacskát és 7 medve, köztük 2 jegesmedve tetemét is.
Romániában.
Rendőrt hívtak rájuk, ő segített.
Varga Mihály törvényjavaslata alapján a miniszterek annyit kaphatnak majd, amennyit az alájuk tartozó állami cégek legjobban fizetett dolgozói keresnek.
Az „Egy tál meleg leves” című művet a Múzeumok Éjszakáján lehet megnézni a Móra Ferenc Múzeumban.
Erről nyújtott be törvényjavaslatot a kormány.
A püspökladányi férfi az asszonyt többször agyonveréssel és megöléssel is fenyegette.
Egy kormányrendelet alapján eddig is ez volt a gyakorlat, de most Semjén Zsolt a 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatba elrejtett egy erről szóló törvényt is.
A MTA TK Politikatudományi Intézet közleményben szólalt fel Schmidt Mária lapjának hazug cikke ellen.