Herczeg Márk

A KSH felmérte, milyen magas és hány kiló egy átlagos magyar

A mérleg nem hazudik: 69, 83.

Herczeg Márk
demográfia

Tavaly legalább 207 környezetvédőt öltek meg a világon

A Global Witness szerint nyilvánvaló a kapcsolat az erőszak és a fogyasztási termékek iránti kereslet növekedése között.

Herczeg Márk
környezetvédelem

A fővárosi kormányhivatal azonnal vizsgálatot indított a Ryanair poggyászügye miatt

Fogyasztóvédelmi aggályok merültek fel a sorozatos incidensek miatt.

Herczeg Márk
közlekedés

Összeomlott egy vízerőmű gátja Laoszban, több százan eltűntek

Még nem tudni, hány halottja van a szökőárnak, ami hat falut öntött el.

Herczeg Márk
katasztrófa

Vasárnap vietnami, hétfőn mongol menekültek jöttek az országba

A vietnami párt átadták a román hatóságoknak, a három mongol felnőttet és a velük lévő két gyereket előállították.

Herczeg Márk
határ

Két tizenéves veréssel fenyegetett, majd meg is ütött egy buszvezetőt Solymáron

A sofőr, aki súlyos sérülést szenvedett, ezután elmenekült.

Herczeg Márk
bűnügy

A harmadik kétharmad óta a Mészáros család minden egyes munkanap 1,2 milliárdnyi közbeszerzést nyert el

A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme.

Herczeg Márk
gazdaság

A szemetet majszoló mackókat videóztak Tusnádfürdőn

Erdélyi idill a fideszes fesztivál előtt.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Financial Times: Az Európai Bizottság fejenként 6000 eurót fizetne a Földközi-tengerből kimentett menedékkérők befogadásáért

Ezzel a javaslattal enyhítenék a nyomást a bevándorlásellenes olasz kormányon.

Herczeg Márk
eu

70 kiló marihuánát próbált meg behozni egy horvát férfi egy bosnyák kamionnal

A füvet az alvázba, egy utólagosan kialakított üregbe rejtette. Füstbe ment a terv, illetve pont, hogy nem.

Herczeg Márk
bűnügy

Veszélyes kártevő jelent meg Magyarországon pár éve: a pettyesszárnyú muslica, ami megrohasztja a legfinomabb gyümölcsöket

Ez a muslica a többitől eltérően az élő gyümölcsbe rakja be a tojását, így az hamar megromlik. A málnát, a szedret és az áfonyát is tönkreteszi, és még nincs ellene védelem.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Az Aldi visszahívta a függőszékét, mert az anyagfáradás miatt leszakadhat

A termék április 26. és július 3. között volt forgalomban, a vásárlók bármelyik Aldiba visszavihetik, és az árát blokk nélkül is visszakapják.

Herczeg Márk
életmód

Kutyafáját: elmarad Pitbull székesfehérvári koncertje

Don't stop the party – kérte a művész, erre mi történik? Elmarad a party!

Herczeg Márk
fesztivál

Meghalt Solymosi Frigyes Széchenyi-díjas kémikus

Az akadémikust a legtöbbet hivatkozott magyar kémikusként tartották nyilván. 87 éves volt.

Herczeg Márk
GYÁSZ

Önkéntesek akarták kitakarítani a János-kórház erkélyét, de nem kértek belőlük

Miután az újságok megírták, hogy valahogy be szeretnének jutni, hogy letakarítsák onnan a mocskot, a kórháznak eszébe jutott megoldani a problémát.

Herczeg Márk
Egészségügy