A magyar sikermárka rendületlenül tör előre há2Rule.
A Death Valley Nemzeti Parkban júliusban 4 egymást követő napon át 52,7 fokos csúcs-hőmérsékletet mértek.
A helyi fideszes parlamenti képviselő favoritja, Nagy Tamás első osztályos, anyák napi szavalókat megszégyenítve mondta fel a kampányszöveget.
Benne voltak a ruhák is, de időközben megpenészedtek.
Amerikai és kanadai cégeket húztak le.
A hivatalos kormánykommunikációt arcul köpve „Postagalambok határok nélkül” néven rendeztek konferenciát a Tanyacsárdánál. Jövőre mennek Oroszországba.
Az aggódó felesége hívta fel a rendőröket, hogy az idős úr előző nap indult el, de még mindig nem ért haza.
A parkolóház 6 szintes lesz.
Egy miskolci villamosvezető érkezett a segítségére.
A római katolikus egyház közölte, hogy a korábbi politikája idejétmúlttá vált, és a társadalom védelmét más módokon is lehet biztosítani.
Tavaly 1900 forgatás volt Budapest közterületein, és ebből az önkormányzatok csak bruttó 272 millió forintot szedtek be.
A Nemzetközi Újságíró Szövetség felszólította az ENSZ-t, hogy fogadjon el nemzetközi egyezményt az újságírók védelméről.
Weisz Fanni akkora adótartozást halmozott fel, hogy a siket modell 2023-ig nem alapíthat vagy vezethet céget.
Hogy így mi lenne a még jobban megtömött járatokon, arra a közlemény nem tér ki.