Herczeg Márk

Szijjártó szólt az olaszoknak, hogy ha kell segítség a genovai híd újjáépítésében, Magyarország kész tapasztalatot és technológiát megosztani

Az ukrán oktatási törvény és persze a migráció is szóba került.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ez a floridai biztonsági őr 5 hónapon át videóra vette, amint egy kórház előtt fingik, erre kitüntetés helyett kirúgták

Túl sokat használta a mobiltelefonját munka közben – indokolták szerényen a kirúgását, amit élőben közvetített a Facebookon.

Herczeg Márk
MŰVÉSZET

Azért nem adják ki Hernádit a horvátoknak, mert „sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga”

Ráadásul négy éve Budapesten már hirdettek ítéletet, és megszüntették a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója elleni eljárást.

Herczeg Márk
bűnügy

Az MTA TK munkatársa beperelte a Figyelőt

Bene Mártonnal az volt a gondja Schmidt Mária lapjának, hogy a tudományos eredményeiről keveset publikál. Pedig ellenőrizhető, hogy ez nem igaz.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Boldog István: Emléknappá fogjuk nyilvánítani a pozsonyi csata napját

Az 1111 évvel ezelőtti csatáról szóló törvényjavaslat már tavasszal készen volt, csak szándékosan elcsúsztatták – mondta a fideszes parlamenti képviselő.

Herczeg Márk
POLITIKA

Helsinki Bizottság: Két hét után végre minden menekülő kaphat enni a tranzitzónákban

A jogvédő szervezet azt írja, hogy a felháborodás nyomán a menekültügyi hivatal „megtalálta a jogi kiskaput”, így a tranzitzónákban fogva tartott menedékkérők mindegyike kaphat ételt. Ez sokat elárul az állam működéséről.

Herczeg Márk
határ

Bemutatták „Kicsi Igort”, a Kalasnyikov harci robotját

Egyelőre nem tud mozogni.

Herczeg Márk
fegyver

A színművészeti egyetemhez nem érkezett bejelentés arról, hogy Marton László visszaélt volna a pozíciójával

Mivel a rendezőnek az egyetemmel kötött szerződése lejárt, és azt nem hosszabbítják meg, a vezetőség az eljárást lezárta.

Herczeg Márk
színház

Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége: „Ismételten felhívjuk a Kormány figyelmét a hatályos jogszabályok betartására”

Míg a Parlament megemelte a képviselők bérét és juttatásait, illetve a miniszterek bére is 60-400 százalékkal nőtt, addig a központi közigazgatás dolgozóinak 10 éve csak az ígérgetés és a riogatás jut – írják a Gulyás Gergelynek címzett nyílt levelükben.

Herczeg Márk
politika

Gyakornok lett a NASA-nál, erre örömében közölte a Twitteren a céget felügyelő kormányzati szervezet egyik tagjával, hogy leszophatja, mire kirúgták

A nő valószínűleg fontos leckét tanult az életről.

Herczeg Márk
INTERNET

5-ös erősségűre nőtt a Hawaii felé tartó hurrikán

A Lane ezzel elérte a Saffir-Simpson hurrikánskála csúcsát, ami azt jelenti, hogy katasztrofális pusztítás kísérheti útját. Csütörtöktől szombatig tombolhat a térségben.

Herczeg Márk
katasztrófa

Trump: „Ha valaki jó ügyvédet keres, határozottan javaslom, hogy ne vegye igénybe Michael Cohen szolgáltatásait!”

Az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke felébredt, és elkezdett twitterezni.

Herczeg Márk
bűnügy

Natalie Portman rendezi a filmet, aminek a főszereplője Natalie Portman és Natalie Portman

Natalie Portman.

Herczeg Márk
FILM

2030-ra a harmadával nőhet a kidobott élelmiszerek mennyisége

Egy új jelentés szerint minden másodpercben kb. 66 tonna étel mehet majd a kukába.

Herczeg Márk
élelmiszer

Eljött a nap, amikor a közszolgálati média úgy érezte, írnia kell Orbán Ráhelről

Az állami média korábban sosem adott hírt a miniszterelnök lányáról, inkább ignorálta a turizmus körül kavarásait, vagy hogy Bahreinben tárgyalt az olajügyi miniszterrel. De a szaros pelenka már közügy.

Herczeg Márk
media