Herczeg Márk

Kőhalmi Zoltán megfogadta, hogy megeszik egy kanál szart, ha csak egy szót is mond egy másik standupos műsoráról

A humorista nagyon megbánta, hogy tavaly egy interjúban a mezőny felhígulásáról beszélt.

Herczeg Márk
színház

Polt Péter szerint nem történt bűncselekmény a csornai napelemgyár ügyében, amire felvettek EU-s és állami támogatást, eximbankos hitelt, és mégsem gyárt

Az OLAF azért vizsgálatot indít, hátha megint csak a magyar hatóságok nem találtak gyanúsnak egy 2 milliárd forintnyi EU-s támogatásból és 7 milliárdos Eximbank-hitelből meg nem valósuló projektet.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy elpusztultnak hitt, 1559-ben kiadott Székely-krónikát találtak az Országos Széchényi Könyvtárban

1945-ben a visszavonuló nácik elvitték, de azt hitték, egy bombázásban megsemmisült. A romok eltakarítása közben egy Kis Böndi János nevű vasutas találta meg. Nem tudni, a kötet pontosan hogyan került az OSZK-ba.

Herczeg Márk
könyv

Medián: Félmillió szavazót veszített a Fidesz

Viszont egyik ellenzéki párt sem éri el a 10 százalékot sem.

Herczeg Márk
POLITIKA

A volt izraeli miniszterelnök egy orvosi kannabiszt gyártó cég elnöke lett

Ehud Barak, aki 2007 és 2013 között védelmi miniszter is volt, a fizetésen kívül 5 százalékos részvényopciót is kap a munkájáért.

Herczeg Márk
Egészségügy

1 milliárd eurós megrendelést kapott Egyiptomból egy orosz-magyar konzorcium

A Direkt36 áprilisban írta meg, hogy a magyar Ganz-csoport majdnem elnyert egy nagy üzletet, de aztán az Orbán-kormány inkább beállt az orosz rivális mögé.

Herczeg Márk
gazdaság

„Kozák szabadság – 2018” fedőnéven egész Ukrajnában hadgyakorlat van

Így Kárpátalján is megjelentek az ukrán fegyveres erők egységei.

Herczeg Márk
hadsereg

Nem tudták megépíteni a helyszíneket, így „meglévő világszínvonalú budapesti sportlétesítmények” adnak otthont a Maccabi Európa Játékoknak

A Miniszterelnökség bejelentette, hogy a legolcsóbb ajánlat is több mint duplája volt a fejlesztésre biztosított költségvetési forrásnak.

Herczeg Márk
politika

Idén eddig sokkal kevesebb gyerek született, mint tavaly ugyanebben az időszakban

„Aki teleszüli a világot, azé a világ.” (Németh Szilárd)

Herczeg Márk
demográfia

Több mint két éve nincs hely a holttesteknek Mexikóban, a kamionokba dobált hullák százával rohadnak szemeteszsákokban

Mexikó nemzeti ünnepén derült ki, hogy annyira nincs már hely vagy kapacitás az erőszak halálos áldozatainak kezeléséhez, hogy két kamionban összesen 444 holttestet furikáztattak az ország második legnagyobb városában.

Herczeg Márk
katasztrófa

Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint alááshatja Európa biztonságát a lengyelországi amerikai bázis

A támaszpont felállítása esetén Moszkva megelőző lépéseket fog tenni katonai és technikai téren – fenyegetőzött Alekszandr Grusko.

Herczeg Márk
külföld

Türkmenisztánban jövőre a lakosságnak is fizetnie kell a gázért, az áramért és a vízért

És megszűnik az ingyen só is.

Herczeg Márk
külföld

A GRNT és a TKRKBNK közel 10 MLLRD FRNT hitelt adott TBRCZ STVN-közeli CGKNK!!

BSZRK!

Herczeg Márk
BNGY

A BRFK elképesztő indoklással zárta le a nyomozást, amit azért indított, mert a Pénzügyminisztérium nem adta ki a tao-iratokat

A Transparency International kérte ki az adatokat, a minisztérium azt mondta, meg sincsenek neki az iratok, és ezt a rendőrség is így látta. Pedig törvény mondja ki, hogy ki kell kérniük az iratokat. Magyarul a rendőrség szerint azért nem sértettek törvényt, mert törvényt sértettek.

Herczeg Márk
bűnügy

Tovább drágul a Sziget, jövőre „egy számjegyű százalékkal” nőnek a jegyárak

A fesztivál újra 1 milliárd fölötti nyereséggel zárhatott.

Herczeg Márk
fesztivál