Herczeg Márk

Milyen időben reménykedhetünk?

Röviden: januáriban.

Herczeg Márk
időjárás

Január 27., vasárnap, az Úr napja van

Herczeg Márk
műsorkezdés

Évi 50 millió tonna e-szemét keletkezik, ami több, mint az eddig gyártott kereskedelmi repülőgépek súlya összesen

Az e-szemét anyagi értéke 62 milliárd dollárra (18 ezer milliárd forintra) becsülhető, ami háromszor annyi, mint az éves ezüsttermelés.

Herczeg Márk
Hulladék

Emberrablásért állíthatják bíróság elé Matteo Salvinit

Mert megtiltotta, hogy az olasz parti őrség Diciotti nevű, 177 menekültet szállító hajója kikössön.

Herczeg Márk
külföld

Eltűzök

Herczeg Márk
műsorzárás

Észak-Korea elkezdte előkészíteni a következő találkozót Trumppal

Kim Dzsongun „elégedettségének” adott hangot, miután kézhez kapta Trump levelét, és méltatta az amerikai elnök „eltökéltségét”.

Herczeg Márk
külföld

Berlinben hamisítás gyanújával lefoglaltak három festményt, amit állítólag Adolf Hitler festett

Az árverezők azt mondták, a műveknek „nincs művészi értékük”, de több ezer euróért kelhettek volna el.

Herczeg Márk
MŰVÉSZET

Dárdai Pál és a 19 éves fia is marad a Hertha BSC-nél

Herczeg Márk
futball

Biológusok szerint az új selyemút veszélyt jelenthet az ökoszisztémákra

A szakértők szerint jelentős veszéllyel fenyegeti a helyileg honos fajokat és sokszínűségüket az „Egy övezet – egy út” kezdeményezés megvalósítása, a hat javasolt gazdasági folyosóhoz szükséges infrastruktúra kiépítése.

Herczeg Márk
környezetvédelem

Egy 18 éves szíriai menekültet igazolt a menekültellenes Fidesz alelnökének focicsapata

A Juventus utánpótlás-csapatában nevelt Ammar Ramadan az FTC legújabb igazolása.

Herczeg Márk
futball

Nem lesz Békemenet

Herczeg Márk
szolgálati közlemény

Befejezi a termelést az 1950-es évek óta működő, kávéfőzőket és lámpákat gyártó Szarvasi-gyár

Több mint 400 embert elbocsátottak.

Herczeg Márk
gazdaság

Benkő Tibor: Van elég orvos, a Honvédkórház sürgősségi ellátása biztosított

A honvédelmi miniszter ezt azon a sajtótájékoztatón mondta, amin bejelentették, hogy a kórház 3,4 milliárdért szerzett be új orvostechnikai eszközöket.

Herczeg Márk
Egészségügy

A rendőrség továbbra sem hajlandó arra válaszolni, hogy vizsgálja-e, hogyan szivárgott ki egy belső felvétele az Origóhoz

Azt mondják, nem ők adták ki a Parlament lépcsőjéről készített videót, de nem hajlandók semmi többet elárulni.

Herczeg Márk
bűnügy

Amerikai és kanadai családok fogadtak be csernobili kutyákat

Egy fokkal jobb lett a soruk.

Herczeg Márk
ÁLLAT