A miniszter szerint ezek a települések korlátozhatnák az ingatlan adásvételét a nem helyben élők számára, vagy kiterjeszthetnék az elővásárlási jogot, esetleg feltételekhez köthetik az ingatlanvásárlást és a lakcímbejelentést, illetve helyi adókat vethetnek ki. De persze lennének kivételek.
A miniszter szerint az élelmiszerár-infláció nem nő tovább, maradhat 7 százalék körül.
Béres András alpolgármester szerint az alaptörvény 15. módosítása súlyosan sérti a gyülekezés alkotmányos alapjogát, és nemi orientáció szerint diszkriminálja az állampolgárokat, köztük a III. kerület lakosait is.
Vesztére nem magyar volt, felelnie kell.
Az erősebb kutyák idiotizmusa, Varju László elégtétele, a legújabb tiszás akció, a törökországi ellenállás és Orbán zebrája a 444 reggeli hírlevelében.
Egy stand meg egy laptop is összetört, a férfi a felvételen is többször megüti a párt aktivistáját.
12,7 milliárd forintot.
2019-ben mondták ki a végső szót az eljárásban, de a Kossuth-díjnak nem feltétele a büntetlen előélet.
Bár nyilván nem úgy gondolta, mégis váratlanul őszintén sikerült beszélnie a dolgok logikájáról.
Pride-teendők, Trump-üldözöttek, a történelem poloskái és Orbán újabb vétója a 444 napindító hírlevelében.
A török elnök ezt mondta arra, hogy tüntetések indultak, miután Isztambul ellenzéki főpolgármesterétől elvették a diplomáját, hogy ne tudjon indulni az elnökválasztáson, majd őrizetbe vették egy állítólagos korrupcióhoz és terrorizmushoz kapcsolódó vizsgálat részeként.
A környezetvédő szervezet szerint ekkora büntetés csőddel fenyegeti őket.
Diplomáciai jegyzéket is átnyújtottak a tallinni külügyminisztériumba bekéretett orosz ügyvivőnek.
A kamasz fiú éjszaka megszökött, a szomszéd ház kertjében, egy bokor alá rejtőzve találták meg. Most Pécsen elrendelték a házaspár bűnügyi felügyeletét.
A Fehér Ház szerint az ukrán energetikai infrastruktúra védelmének legjobb módja az lenne, ha az ország erőművei amerikai tulajdonba kerülnének.