Herczeg Márk

Karanténba zárják a gödi Samsung-gyár Kínából érkező dolgozóit a koronavírus miatt

A momentumos Balogh Csaba kért tájékoztatást a legnagyobb közép-európai akkumulátorgyárat üzemeltető cégtől.

Herczeg Márk
Egészségügy

Szeles, erősen felhős lesz a kedd

Többfelé, több hullámban alakul ki eső, zápor, északkeleten és késő délután nyugaton, délnyugaton a hegyekben havas eső, hó is előfordulhat.

Herczeg Márk
időjárás

Letartóztattak egy Horvátországban élő, hongkongi férfit, mert egy kocsmában ultranacionalista dalokat énekelt

Meg is magyarázta a tettét.

Herczeg Márk
külföld

21 zsidó szervezet csatlakozott a nyílt levélhez, ami az antiszemita botrányokat halmozó Siklósi Beatrix felmentését kéri

Az aHang nyílt levelét eddig 1700-an küldték el Siklósinak és az MTVA vezérigazgatójának, Papp Dánielnek.

Herczeg Márk
Média

Az ország a nagy cégek adóparadicsoma lett, közben a lakosság tavaly több adót fizetett, mint valaha

A költségvetés társaságiadó-bevételei utoljára 2000-ben voltak alacsonyabbak, mint tavaly.

Herczeg Márk
gazdaság

Nincs normális fűtés, kabátban tornáznak a gyerekek egy budapesti középiskolában

Egy diák azt mondta, a földszinti tantermekben gyakran 20 fok alatt van a hőmérséklet, a tornaterem öltözőjében pedig csak 16 fokot mértek.

Herczeg Márk
oktatás

Varga Judit: Eljött a keresztény-konzervatív zöld politika ideje

A magyar kormány szerint a klímaváltozás elleni küzdelemben elsősorban az egyes államoknak kellene saját környezetvédelmi szabályrendszert kidolgozniuk.

Herczeg Márk
POLITIKA

Öt embert hallgattak ki a Borkai-videók miatt

A volt győri polgármester korrupciós ügyében egyelőre még senkit.

Herczeg Márk
bűnügy

Migránspánik tört ki Gyergyóditróban két Srí Lanka-i pékmester miatt

„Migránsmentes Ditrót akarunk. Nem fogjuk engedni, hogy elvegyék, ami a miénk” – hőbörgött egy helyi nő a munkaerőhiány miatt felvett két szakképzett vendégmunkás miatt.

Herczeg Márk
középkor

Egy horvát férfi azt hitte, szabad ittasan vezetni

Azzal védekezett, hogy vacsorára megivott pár deci bort, ami Horvátországban engedélyezett.

Herczeg Márk
közlekedés

Eljött az idő, amikor az online tevékenységed alapján pontozzák, mennyire vagy megbízható állampolgár

Nem csak Kínában, hanem az Instagramnál és az Airbnb-nél is élhetnek diszkriminatív módszerekkel.

Herczeg Márk
INTERNET

21 év után újra Európa-bajnok a magyar vízilabda-válogatott

Drámai csatában, ötméteresekkel győzték le a világbajnoki ezüstérmes spanyolokat.

Herczeg Márk
sport

Egy miskolci férfi összehugyozott 60 kg kelkáposztát, 50 kg fejeskáposztát, 30 kg sárga burgonyát, 12 kg édesburgonyát és 5 kg céklát

Összesen 160 kg zöldség ment a levesbe (illetve nem ment).

Herczeg Márk
élelmiszer

Kiemelték a teljesen elrozsdásodott Szőke Tiszát

A leromlott állapotú hajót 2000-ben vontatták a Tápéi-öbölbe, ahol 2012-ben elsüllyedt.

Herczeg Márk
vidék

Agyonlőtte magát egy ember a szerb parlament lépcsőjén

Egyelőre nem tudni, miért.

Herczeg Márk
GYÁSZ