Herczeg Márk

A Fidesz lakástörvény-módosítása után egy bérlő az önkormányzattól akár a piaci ár 10,5 százalékért is megveheti a lakást a budai várban

Pikó András szerint „elindul egy új rablóprivatizáció, amelynek eredményeképpen végül nyomott áron belvárosi és más értékes lakásokhoz juthat a NER-közeli csókosok hada”.

Herczeg Márk
Budapest

Az Esterházy Magánalapítvány fellebbez az Esterházy-kincsek tulajdonjogáért

Azt írják, akár az Emberi Jogok Európai Bíróságára is, mert szerintük a másodfokú ítélet valójában a kommunista önkényuralom jogfosztó intézkedését fejezte be és legitimálta.

Herczeg Márk
Történelem

Egy 60 éves harkányi nő szétvagdosta a kórház előtti katonai sátrat, mert az szerinte zavarta a városképet

Papírvágó késsel esett neki az oltópontnak.

Herczeg Márk
vidék

Karácsony: Nem adjuk a Diákváros egyetlen négyzetcentiméterét sem

„Jegyezzük meg ezt a napot. A napot, amikor a Fidesz 15 ezer magyar diák megfizethető lakhatásának helyszínét átadja a kínai állampárt egyetemének” – írja a polgármester.

Herczeg Márk
Budapest

Áder: 800 gyerekről és 522 olyan családról tudunk, ahol a járvány miatt árván vagy félárván maradtak gyerekek

Az államfő alapítványt hozott létre a megsegítésükre.

Herczeg Márk
járvány

A rendőrség keres egy férfit, aki a II. kerületben megvert egy BKV-ellenőrt

A Szilágyi Erzsébet fasor egyik buszmegállójában esett neki az ellenőrnek.

Herczeg Márk
bűnügy

Németország csak az EU-s engedéllyel rendelkező védőoltásokat ismeri el

A védelem hatásossága és a biztonságosság mellett azt is igazolni kell, hogy a vakcina erőteljesen csökkenti a kórokozó átadásának veszélyét.

Herczeg Márk
külföld

Nem 6, hanem „csak” 4 adag Pfizer-vakcinát adtak be tévedésből egy olasz nőnek

A hibát egy túlhajszolt ápolónő követte el, aki oltás előtt elfelejtette felhígítani a hatóanyagot.

Herczeg Márk
baleset

Szabó Tímea gasztronómiában próbál versenyezni Németh Szilárddal

Egyre gyomorforgatóbb a kampány: a Párbeszéd frakcióvezetője a csepeli fideszes főztjére válaszul szardíniás, nutellás, mackósajtos, csemegeuborkás, tejszínhabos, mirelitborsós chili con carnét készített.

Herczeg Márk
gasztronómia

Egy amerikai tanulmány szerint a Covid-19-cel kórházba kerültek több mint 99 százaléka nem volt teljesen beoltva

A Cleveland Clinic 47 ezer alkalmazottat vizsgált meg. A fertőzöttek 99,7 százaléka egyáltalán nem volt beoltva, a maradék 0,3 százalék pedig a teljesen beoltottak közül került ki.

Herczeg Márk
járvány

HIV-vírust használtak immunhiánnyal született gyerekek génterápiájához

A kísérleti terápiát 50 csecsemőnél és kisgyereknél alkalmazták, 48-nál ki is alakult az egészséges immunrendszer.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Karácsony azt kéri az iskolaigazgatóktól és felsőoktatási vezetőktől, hogy reggel kezdjék később a tanítást

Azt írja, mivel a reggeli csúcsidőszakban a BKK utasainak 40 százaléka diák, így elkerülhetnék a tumultust a közösségi közlekedés járatain.

Herczeg Márk
Budapest

Fokozottan ellenőrzik a gyalogos-átkelőhelyeket

A gyalogosokat és a járművezetőket testkamerával és civil járművekkel is ellenőrzik a csütörtökig tartó „Zebra tervben”.

Herczeg Márk
közlekedés

Magyar Hírlap: Napokon belül jön a védettségi igazolvány appja

Ott az is fel lesz tüntetve, hogy a felhasználó mikor kapta meg az első és a második dózist, illetve milyen típusú vakcinával oltották be.

Herczeg Márk
járvány

Egy 2009-es gyilkosság három gyanúsítottját fogták el

A 2009-ben eltűnt K. Imre földi maradványait tavaly találták meg.

Herczeg Márk
bűnügy