A történelem a szerverekben zajlik.
Amióta itthon 2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök lett, Romániában már 16 kormányfőcsere történt.
Az amerikai nagykövetség szerint „számos magas rangú európai uniós partnerrel találkozik” majd.
A rendőrt felfüggesztették.
Oroszországban garázdálkodó ukránok, lehalt és feltört internetes rendszerek és búcsút intő magyar jéghokisok a 444 reggeli hírlevelében.
Egyelőre semmi sem utal arra, hogy a vegyi anyagot direkt távolították volna el.
Így a csapat a 7. helyre csúszott vissza, ezért könnyen lehet, hogy lemarad a BL-szereplésről.
A közepes, 4,9-es erősségű földrengés Arad megyében, a magyar határ közelében.
A kormányrendelet szerint az ESZJA bevallási határideje automatikusan meghosszabbodik, ha legalább 4 órán át tartó üzemzavar akadályozta az elektronikus ügyintézést.
A múltban nagyon kevés közösség élt ilyen feltételek között. Emberek milliárdjainak lakhelye válhat élhetetlenné.
A megszállt területeken kb. 200 ezer nőt hurcoltak el az otthonukból, hogy szexuális rabszolgaságra kényszerítsék őket több száz katonai bordélyházban.
Több mint 600 új fasori és parkfával bővült az állomány, 10 idős fát telepítettek át, és 900 erdészeti facsemetével gazdagodtak a fővárosi erdők – közölte a Budapesti Közművek (BKM) Főkert Kertészeti Divíziója.
Hollik István vállalta, hogy a Parlamentben felolvassa a központból kapott szöveget a kamerába.
Tiktokon indított hastaget a hacker.
Thomas Haldenwang szélsőségesen kormányellenes politikai cselekményekre figyelmeztet, amiket Oroszország és más autoriter államok szítanak.