Volt aki tudta, de nem ez volt az alaphang.
Egy vitatott szobor miatt.
Első fokon.
Vrrrrm vrrrmmmmmm vrrrmmmmmm dddzzzzzss dzzzzzzs!!!!!! Cé. Es. A. El. Á. Dé. Csak ennyit mondok, és akkor, azt hiszem, többet nem is kell mondanom…
A miniszterelnök azt írja, nagy örömére szolgál, hogy köszöntheti az ország elsőszámú bulibáróját.
Kellőképpen meg lesz kommunikálva a rendezvény.
De fakó keselyűket és hollókat is megmérgeztek. A park szerint „gazdák egy középkori mentalitású kisebbsége” a felelős.
A közelgő választásokra tekintettel a Fidesz politikusai szakpolitikai segítséget adnak majd az észak-macedón testvérpárt jelöltjeinek.
Flashmobot tartottak, hogy rávilágítsanak az intézményben uralkodó állapotokra.
A Media1 szerint Répásy Bálint kisebb presztízsű feladatkörben folytatja a KESMA-nál.
Még akkor is, ha az állatok idősek vagy betegek.
A kormányfő szerint tisztázni kell, hogy az európai békekeret továbbra is az összeurópai biztonságot szolgálja, vagy átalakul Ukrajna katonai támogatásának eszközévé, ezért blokkolja a további kifizetéseket.
Tavaly augusztus óta 58 fiókáról gondoskodtak.
Józsefváros polgármestere azt írja: „úgy látszik, a fideszes kormányhivatali vezető nem érti, hogy rá is vonatkoznak a törvények és a bírói ítéletek. Jogvégzett embertől ez még csak igen kínos, de a törvényességi felügyeletet gyakorló szerv vezetőjéhez méltatlan.”
A hatóságok szerint a támadások „megtorlások” voltak, miután két héttel ezelőtt megöltek egy gazdát a földjén, majd a gazda rokonai megöltek egy pásztort. Arrafelé rendszeresek a konfliktusok a föld- és vízkészletek miatt.