Herczeg Márk

Navalnij azt hitte, szívatják azzal, hogy Prigozsin elindult Moszkva felé „kinyírni azt a rohadék Sojgut”

Az egyre embertelenebb körülmények között fogva tartott ellenzékit azzal vádolják, hogy Putyin erőszakos megbuktatására készült, miközben a lövöldözve Moszkva felé vonuló Wagner-katonák szabadon távozhattak.

Herczeg Márk
háború

Ukrajnában júliustól véget ér a karantén és a járványveszélyhelyzet

Karanténnak a régiónként a járványhelyzet súlyossága szerint eltérő korlátozásokkal járó óvintézkedések rendszerét nevezték Ukrajnában, amit időközben lerohant Oroszország.

Herczeg Márk
járvány

Mégsem lesz úszóakadémiája Hosszú Katinkának

„Egy mára már bukott érából használt ideológiai rendszert alkalmaznak, ahelyett, hogy az utókor tisztességes, egyenes és progresszív nevelését tűznék ki célul” – írja a háromszoros olimpiai bajnok.

Herczeg Márk
sport

Az ukrán kormány megrótta Vitalij Klicskót a kijevi óvóhelyek hiányosságai miatt

Kijevben június 1-én éjjel meghalt három ember, mert az orosz rakétatámadás elől nem tudtak bejutni egy bezárt óvóhelyre. Az elnök a halálesetek után rögtön elrendelte Ukrajna összes óvóhelyének ellenőrzését.

Herczeg Márk
háború

Legalább hétszázan éhen haltak Tigrében, mióta az ENSZ és az USA nem szállítja a térségbe az élelmiszersegélyeket

A 115 milliós Etiópiában 20 millióan éheznek.

Herczeg Márk
élelmiszer

Őspizzát ábrázoló festményt találtak Pompeiiben

A 2000 éves freskót egy pékség melletti ház előszobájában találták meg.

Herczeg Márk
Történelem

BL-selejtező lesz Mezőkövesden

A BATE Bariszav és a Tarpeda-Belaz Zsadzina a mezőkövesdi, az FK Nyoman Hrodna pedig a gyirmóti stadionban játssza hazai mérkőzését az európai labdarúgókupákban, miután az UEFA a háború miatt nem engedi, hogy ezeket Belarusz területén tartsák.

Herczeg Márk
futball

Felfüggesztett börtönt kapott az Audi volt vezetője

Rupert Stadlert a dízelbotrány miatt 21 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és 1,1 millió euró pénzbüntetésre ítélték.

Herczeg Márk
autó

Püspökké nevezték ki Fábry Sándor unokaöccsét, Fábry Kornélt

Így már három segédpüspök szolgál az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében.

Herczeg Márk
vallás

A DK bejelentette, hogy Paál Gézát indítja Csepelen polgármester-jelöltjeként

2019-ben Csepelen még párbeszédes jelölt indult ellenzékiként, de nem nyert.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szijjártó Péter Tiencsinben két újabb kínai beruházást jelentett be

„A kínai vállalatok elégedettek a magyarországi működési és beruházási körülményeikkel, örülnek annak, hogy Európa legalacsonyabb adóit fizetik, elégedettek az infrastrukturális körülményekkel és kifejezetten nagyra becsülik a magyar munkaerőt” – mondta a külügyminiszter.

Herczeg Márk
gazdaság

Beadta a lemondását a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára

Azt nem tudni, hogy Kisfaludy László András mivel indokolja a döntését.

Herczeg Márk
oktatás

Soltész Miklós: Két nép között néhány év nem teheti tönkre egy évezred csodálatos együttműködését

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a lengyel-magyar kapcsolatok teljesen megromlottak.

Herczeg Márk
POLITIKA

ENSZ: Oroszország 77 embert kivégzett a háború kezdete óta őrizetbe vett 864 civil közül

Amíg Ukrajna egyetlen esettől eltekintve teljes hozzáférést biztosított az ENSZ nyomozóinak, Oroszország az ismételt kérések ellenére sem engedélyezte a kapcsolatfelvételt.

Herczeg Márk
háború

Putyin: Polgárháborút akadályoztak meg Oroszországban

Az orosz nemzeti gárdát nehézfegyverzettel, harckocsikkal fogják felszerelni.

Herczeg Márk
háború