A távozását egyelőre nem indokolta.
Vigyázó szemetek Pápua Új-Guineára vessétek!
Az 52 éves ukrán férfit tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.
Kásler Miklós < CNN
Magyarország erős és büszke európai ország.
Feltehetően amerikai tisztviselőkkel tárgyal a Donald Trump és Kim Dzsongun közötti esetleges csúcstalálkozóról.
A magasságkorlátozó kapu gyakorlatilag leborotválta a busz tetejét. Büntetőeljárás indult.
Végre! Ez szinte már elnöki ügy!
A tervek szerint a honvédelmi költségvetés 2024-re megduplázódna – közölte Németh Szilárd.
Volt, aki önmagát ellenőrizte, más pedig egyik fontos cégből ült át a másikba. Egykori belügyesek, KDNP-s képviselők, a fidesz.hu üzemeltetője és két Tiborcz-cég vezetője is felbukkannak az NVI-vel szerződött cégek között.
Handó Tünde de facto rehabilitálta Polgárné dr. Vida Juditot.
A 25 éves budapesti férfi elmenekült, de egy órán belül elfogták, így ért véget a szigetszentmiklósi Tolvajtempó.
Végül az arcába köpött, majd egy 81 éves asszonyra szállt rá a 28 éves visszaeső, miközben a győri középiskolások csak futottak és futottak.
Az egyik legismertebb szinkronszínész 80 éves volt.
„A porózus szerkezetű, antik kőburkolat apró réseiben több helyen megmaradt a narancssárga festék, egyes falrészek elszíneződtek, valamint az épület vakolata több helyen megrongálódott” – írják a katasztrófáról.