Stop Soros!, STOP SOROS! és ezerszer is STOP SOROS!!! Mondom S T O P S O R O S!!!!!
Az Index mögött felbukkanó kommentelő azt állítja, magánéleti okokból lépett be a KDNP-be. Azt is mondta, hogy magánszemélyként tette „tiltó listára” az Indexet, amit csak azért kritizált, mert „indexesként” fájtak neki a pontatlanságok.
A hajléktalan férfit egy nap alatt elítélték, mindent beismert, semmit sem tagadott, nem is védekezett, így alig kapott enyhítést, de nem is nagyon járt neki.
A 1,5 milliós tartozását folyamatosan törlesztő család egy penészes önkormányzati lakásban él.
Persze jó kérdés, minek a hatékonyságát kell mérni. ;-)
Pakisztánban.
Ez az állami cég vesz részt a korábban Deutsch Tamás neve alatt futó Digitális Jólét Programban. Ennyi!
Brüsszel szerint „az adóztatás elmaradása ebben az ügyben a luxemburgi és az amerikai adótörvények közötti eltérések eredménye, nem pedig a különleges bánásmódé”.
„Annak érdekében, hogy tovább növeljük a Magyarországra irányuló kínai turistaforgalmat, Kínában immár 14 városban tudnak a külképviseletek vízumigényléseket fogadni, illetve 48 órán belül kiadni magyarországi beutazási engedélyeket” – mondta.
Kossuth-szobrot avatott a minden értelemben fáradt házelnök.
Már 11 éve emelkedik a hazai autópark átlagéletkora.
A 17 éves kaméleont valahogyan kiszúrták a sasszemű debreceni rendőrök.
Az 52 éves kerékpáros Debrecennél esett az árokba, de szerencsére csak könnyebben sérült meg.
A Dragonfly így az embereket még inkább kitenné a kormányzati elnyomásnak.
Miután a szúnyogok a harmadik lárvaállapotban milliliterenként 80 ezer mikroműanyag-golyócskát tartalmazó vizet vettek magukhoz, a negyedik lárvaállapotban a kutatók átlagosan 3000 golyócskát találtak a szervezetükben.