A világszervezet tucatnyi alkalmazottja állította a lapnak, hogy az elmúlt öt évben világszerte tapasztalták az ENSZ-irodákban a szexuális zaklatást vagy egyenesen támadásokat.
Az fejenként majdnem 5 gramm!!!
De amint kiderült, hogy mégsem fogja őket elpusztítani egy atomtámadás, drámaian megnőtt a pornófogyasztás.
Még akkor is megpróbálta az egyiket hátrafelé rúgva elgáncsolni, amikor megbilincselve kísérték az előállítóba.
Gorka tavaly márciusban még a Fehér Ház biztonságpolitikai tanácsadója volt, de már 2016 szeptembere óta rajta van a magyar rendőrség körözési listáján.
A Borsod megyei férfiakat összehangolt akcióban fogták el.
A párt szerint elfogadhatatlan, hogy amíg a kormány a 4-es metróról szóló jelentést azonnal nyilvánosságra hozta, addig ebben az ügyben nem teszi ugyanezt.
A Füredi úti baleset idején – nem először – vezetett kokain hatása alatt.
„Bíró, pandúr, lakatos, tiéd lesz egy láda fos!” – énekelhetik majd a 250 ezer forint/fős táborban a tunikás, cserkészkalapos 10-16 éves gazdag, keresztény gyerekek.
Az ellenzéki pártokat a fideszes hatalom érdekeinek megfelelően büntető ÁSZ ellen demonstráltak.
A feljelentést Korózs Lajos hivatali visszaélés, közfeladati helyzettel visszaélés (azaz közfeladattal kapcsolatos kötelesség megszegése) meg csalás és hűtlen kezelés miatt tette a Legfőbb Ügyészségen.
Arakánt 655 ezer rohingya hagyta el augusztus vége óta a mianmari hadsereg tisztogató műveletei miatt.
Nemzeti vloggerek, veszélyben a külföldről beáramló tőke!