Az ombudsman viszont vizsgálatot indít
A miniszterelnök az otthonában csak „Flóra és Róza nevű hölgyekkel találkozott”.
Ez lesz az utolsó alkalom, hogy beugrik egy rövid szerepre a 95 évesen elhunyt képregényíró.
„Sajnálatos, hogy egy EU-s országba egy másik ország bűncselekményért elítélt volt kormányfője azért utazik, hogy menedéket kérjen” – mondta Oliver Szpaszovszki.
December 22. és január 1. között a 3-as metró egész nap jár Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között.
A hírt nem erősítette meg senki.
Köbméterenként 75 mikrogrammnál is több a szálló por, szmogriadó van.
Csecsenföld ura, Ramzan Kadirov azt mondja, a kis Rahim Kurajevben simán benne van még 4000 fekvő.
A ritmikus floridai a magával vitt ramentésztát fogyasztotta, majd anyaszült meztelenül elbiciklizett az éjszakába.
A 64 éves asszony munkanélküliként, havi 44 ezer forintból élt, és nem volt pénze arra, hogy a kutyáját ivartalanítsa.
A jogvédő szervezet elmagyarázta, mi a helyzet a volt macedón kormányfő itteni menedékjogi eljárásával.
Népszavazáson mondtak nemet az olimpiára, pedig 1988-ban már rendeztek egyet.
Maszkban ment be az osztrák bankba, de egy helyi nő így is felismerte.
Az utóbbi idők kutatásai szerint a varázsgomba hatóanyagának gyógyító hatása lehet. Van egy cég, ami ezt látva 38 millió dollárnyi tőkével, nem teljesen tiszta módszerekkel dolgozik azon, hogy a legelső legyen a még nem is létező piacon.
2010 óta a jogalkotás hatalompolitikai eszközként való használata és a kiszámíthatatlansága nőtt, miközben semmi sem igazolja, hogy a jogállami garanciák leépítése hatékonyabbá tette volna a jogalkalmazást.