Nincs közeledés az álláspontokban.
Azt mondta, látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat, döntött a lemondásáról.
Delphine Boel indított ellene apasági pert, mivel az egykori uralkodó házasságon kívül született gyerekének mondja magát.
Névtelen források szerint visszautasították a Trump-kormány előzetes kérelmét, hogy a hadsereg a mexikói határon építsen új létesítményeket az őrizetbe vett bevándorlók elszállásolására.
Átadták a megbízólevelüket a köztársasági elnöknek.
A rendőrök a Vas megyei falu határában, egy erdős területen fogták el az 54 éves férfit.
A 26 éves rapper halálát balesetnek minősítették.
Hét ember között az MMA tiszteletbeli elnöke is kiérdemelte a díjat, amit az Országgyűlés 2013-ban az MMA kezdeményezésére alapított.
A Kínai Népköztársaság feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben.
Egy fiatal újságíróról szól, aki kinyomozza, miért betegednek meg sorra az állatok a falujában.
Marco Rossi keretet hirdetett az Észtország és Finnország elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsekre.
A rendőrök nyomkövető kutyával keresik, emberölés kísérlete miatt nyomoznak.
Ha a Zöld Híd nem vinné el a szemetet a szükségellátás alatt az érintett 116 településről, végül akár a lakosságot is mozgósíthatják.
Az Index olvasója szerint két külföldi férfi hangosan kiabált, majd az egyikük beverte a másik orrát, végül mindkét férfi tiszta vér volt.
Az Aminek álmodom című (ön)életrajzi könyvben Lynch mellett több mint száz ismerőse is felidézi a rendező elmúlt 72 évét, de az olvasó így sem érti meg igazán Lynch kiismerhetetlenségének titkát. Kár/szerencsére.