A bizonyítékokról nem mondtak semmit, de szerintük Dallas Seavey nem tudott a doppingról, és „soha nem fogjuk megtudni”, ki volt a felelős.
De a fókákat ez valamiért nem nagyon zavarja.
A University College London szakembereinek tanulmánya szerint az az érv, hogy a bevándorlók egészségi kockázatot jelentenek, és terhet rónak az egészségügyi rendszerre, csak a bevándorlásellenes érzelmek erősítésére használt kitalációk.
A kortárs táncot nem lehet csak úgy kicsinálni.
„Élénk és életigenlő narancs egy kis arany felhanggal.”
Ha Washington közepes hatótávolságú rakétákat fog gyártani, akkor Moszkva így tesz majd – közölte az orosz elnök.
Nem tudni, kik vesztegették meg a guatemalai Rafael Salguerót, de a vébét végül Oroszország rendezte meg.
A friss Global Terrorism Index szerint globálisan még mindig az Iszlám Állam a leghalálosabb terrorszervezet, de a terrorizmus világszerte a harmadik éve csökken.
„Ez egy precedens értékű, politikai kinevezés, máshol mindenütt történész vagy régész vezeti a megyei gyűjtőkörű múzeumokat” – közölte az ellenzék.
November végén hagyta el az országot.
Tommy Robinson már neki is sok.
A fideszes vendégét felkonferáló Velkovics Vilmos nyelvbotlása még igazabbá tette a mondatot.
Hónapokkal ezelőtt keletkezett egy lyuk, ami egyre nő, de még nem javították meg, viszont most feldíszítették a vasoszlopot, amivel alátámasztották.
A WBC nehézsúlyú bokszvilágbajnoka a brit ellen szombaton döntetlennel védte meg a címét.
A növekedés 4,9 százalékos.