Viszont a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium vezetősége és tantestülete „tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás és a politikai hovatartozás szabadságát”.
A sorozat a 2014-es párizsi fotóhónapra készült, és eddig csak három alkalommal volt látható.
2040-re.
A törvényjavaslat azokat a hindu, szikh, dzsainista, párszi, buddhista és keresztény hívőket célozza, akik Afganisztánból, Pakisztánból és Bangladesből 2015 előtt érkeztek Indiába. Akkor is, ha nincsenek meg a dokumentumaik.
A Kárpát-medence üzeni a világnak: burn, Babylon system!
Könnygázt is olcsóbban tudnak belőle gyártani.
A volt rendőr egy átvirrasztott éjszaka után reggel bement az irodába egyeztetni a családsegítővel, aki épp egyedül dolgozott. Vita tört ki, ekkor a férfi a táskájából elővett egy kést, és nyakon szúrta a nőt.
Emiatt szünetel a Magyarul Balóval az RTL Klubon.
A bevándorlásellenes párt szerint Frank Magnitzet három maszkos ember egy fadarabbal támadta meg.
A vizsgálaton videón is látták, hogy a radiátorhoz bilincselték a fogvatartottakat, az egyiküket fél órára, és a fejére húztak egy fejvédőt is.
Egy tapodtat sem mozdul, amíg erővel el nem viszik.
Szombat délutánig 178-at ellenőriztek, 129 nem felelt meg az összes, törvényekben megszabott követelménynek.
Az idős mezőszilasi asszony önerőből nem tudott volna hazamenni.