Az USA budapesti nagykövetsége szerint aggasztó a Fudan első európai campusa, mert Peking bizonyítottan kártékony befolyásszerzésre és a szellemi szabadság elfojtására használja a felsőoktatási intézményeit.
A felcsúti dollármilliárdos menyasszonya tavaly alapította a Whitedog Media Kft.-t, ami a Mészáros-csoport egyik jótékonysági programját menedzseli.
A képviselő a miniszterelnök ajtajának kilincsére helyezte a 900 forintért vásárolt húst.
És már a vakcina első dózisának beadása is sokat segít a járvány lassításában.
Majd piros lapot adott a miniszterelnöknek. Orbán azzal vágott vissza, hogy az ellenzék oltásellenes, és akik miattuk nem oltatják be magukat, azoknak a halála az ő lelkükön szárad.
Ózdról, a Fudan Egyetemről, és az oltás előtti tesztelésről kérdezték a kormányt a Parlamentben.
Az ellenzék szerint azért van itt a legtöbb koronavírusos halott a világon, mert Orbán csak a lopással foglalkozik, a Fidesz-KDNP szerint az ellenzék oltásellenes kampányt folytat. Ülésezik a Parlament.
Élvonalbeli meccsen ennél több gólt 1955 óta nem szereztek. A hazaiak edzője le is mondott.
Haverom a tavasz, bár egy kicsit ravasz.
Már megint a kapitalizmus a hibás: a szél fellökött egy reklámfalat, ami ráborult a riporterre és a trófeára.
Az Arizona Diamondbacks jobbkülsőse is kénytelen volt elismerni a srác teljesítményét.
Tehát már csak 31 évet kell várnunk.
Azt gondolta, terrorista lehet az autóval a gyalogosok közé hajtó férfi, de az albán rendőrség szerint be volt drogozva.
A 27 és 50 közötti nyolc férfi és hét nő szombaton hagyta el a barlangot, sötét szemüveget viselve, hogy védjék a szemüket a fénytől. Volt, aki még maradt volna.
De Szergej Lavrov szerint Moszkva kész az ellenlépésekre, ha az USA további barátságtalan lépéseket tenne.