A Kossuth téren és a Hősök terén nagy létszámú szentmise várható, ezért a Honvédkórház Róbert Károly krt.-i telephelyét jelölték ki a rendezvény egészségügyi biztosítására.
Egy éve csalta el a választásokat a teljhatalmú elnök, Aljakszandr Lukasenka, aki azóta is terrorban tartja a lakosságot.
Lopták őket.
A jegybankelnök megint arról írt, hogy a 2010 és 2019 közötti gazdasági siker nem hozott akkora fordulatot, ami elérte volna a baltiak, a lengyelek és a románok lendületét.
Úgy látszik, találtak orvost.
Ezzel az állam gyakorlatilag beismerte, hogy a Sinopharm az idősek körében nem annyira hatékony, mint a többi vakcina.
Alekszej Navalnij közeli munkatársa médiaértesülések szerint Isztambulba ment.
A volt román miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt elnöke azt mondta: a román kormány is támogatja a Hargita és Kovászna megyei románokat, hogy megőrizzék az identitásukat.
A lengyel sofőrnek nem volt pénze kihúzni, így abban lakott, közben helyiek segítettek neki.
2000 négyzetméteren égett a hulladék, de sikerült eloltani.
Ez az az elektromos terepjáró, aminek a bemutatóján simán betörték a törhetetlennek nevezett üvegét.
Morhad Amdouni így próbált kibabrálni a többiekkel a kánikulai reggelen.
Az Országos Széchényi Könyvtár 30 ezer oldalnyi kéziratanyagot tölt fel, elsőként Babits Mihály és felesége, Török Sophie hagyatékának levélanyagát.
Mert előzetesen nem engedélyezett helyre mentek.
Novák Károly Eduárd Pekingben és Londonban szerezte meg Románia első paralimpiai érmét és az első aranyát is.