A Fejér-B.Á.L. nevű családi cég sajnos nem készült el a gyerektábor felújításával a nyár végéig.
Idegen anyag esetleges jelenléte miatt.
A kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések vélelmezett megsértése miatt.
Mostantól 18 év alattiak csak pénteken, hétvégén és ünnepnapokon játszhatnak, akkor is csak este 8 és 9 óra között.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy csongrádi tanévnyitón beszélt erről a félelméről.
Miután Kristóf 16 évesen a Facebookon írt arról, hogy homoszexuális, a két srác beszólogatott neki, illetve többször vállal meglökte.
Részben pedig azért, mert a termékek érzékszervi elváltozást mutatnak.
„Családtagjai költségeit pedig az eddigi gyakorlatnak megfelelően ő maga állja” – közölte Havasi Bertalan.
Fél éve a biztonsági kamerarendszert is bővítették 180 millióért.
Az Iszlám Állam feltételezett harcosait támadták meg drónnal.
Bocs, ha ez a hegeliánus agyalás egy kicsit sok, csak most ilyen kulturális dimenziókban mozgok.
A dub- és reggae-legenda 85 éves volt.
Caleb Wallace három hetet töltött intenzív osztályon, de feladta a szervezete a harcot.
Paul Farthing kampányt indított, és támogatók segítségével repülőt tudott bérelni a bárka hadművelet fantázianevű kimenekítési akciójához. 200 kutyát és macskát mentett ki.