Herczeg Márk

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Irán növeli a magas fokon dúsított uránkészletét

Irán a 60 százalékosra, azaz a bécsi egyezmény által engedélyezett 3,67 százalékosnál jóval magasabb fokra dúsított urán mennyiségét a májusi 2,4 kg-ról 10 kg-ra növelte, míg a 20 százalékosra dúsított uránkészlete 62,8 kilogrammról 84,3 kg-ra nőtt.

Herczeg Márk
energia

A 16 éven felüli brit lakosság 80,1 százaléka már megkapta mindkét dózist a koronavírus ellen

.Az angliai közegészségügyi szolgálat becslése szerint a nagy-britanniai oltási program kb. 106 ezer halálesetet és több mint 24 millió fertőződést akadályozott meg, emellett 143 600 olyan súlyos megbetegedésnek vette elejét, ami kórházi ellátást tett volna szükségessé.

Herczeg Márk
járvány

Japán 2030-ban is olimpiát rendezne

Téli olimpiát Szapporóban, ahol 1972-ben már volt egy.

Herczeg Márk
olimpia

A tálibok „átmeneti kormányt” alapítottak Afganisztánban

Eddig mondjuk nem adták annak jelét, hogy választást is tartanának. Hasszán Ahund molla kormányfő a tálib mozgalom alapító tagjainak egyike, az ENSZ terroristákat számon tartó listáján is szerepel.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Szijjártó: Az EU nincs felkészülve a nyílt, demokratikus vitákra

Mármint a külügyminiszter nem arra gondolt, hogy az EU-tag Magyarországon egy évtizede nincsenek nyílt, demokratikus viták, hanem a kettős mércére.

Herczeg Márk
eu

Az ügyeletes őr aludt, amikor megszökött hat veszélyes fogoly az izraeli Gilboa szigorúan őrzött börtönből

De egyéb biztonsági hibák is voltak.

Herczeg Márk
Terrorizmus

ENSZ: Afganisztánban az összeomlás szélén az alapvető szolgáltatások, fogyóban a segélyek

Több száz gyereket kísérő nélkül menekítettek ki az országból.

Herczeg Márk
háború

Átalakított autóval lopták a fát Farkaslyukon

A kocsi csurig volt pakolva fával, amikor az ózdi rendőrök kiszúrták.

Herczeg Márk
bűnügy

Ez volt Európa legmelegebb nyara

A három nyári hónapban a levegő földfelszíni átlaghőmérséklete kb. 1 Celsius-fokkal volt magasabb az 1991-2020-as átlagnál.

Herczeg Márk
klímaváltozás

GKI: Magyarország a legoptimistább becslések alapján sem tudja teljesíteni az EU 2030-as klímacélját

Gyors gazdasági növekedéssel és a most érvényes kormányzati döntésekkel számolva 1990-hez képest a csökkenés 2030-ra 34 százalék lesz az elvárt 55 helyett.

Herczeg Márk
klímaváltozás

Angela Merkel baloldali fordulattal riogatott az utolsó beszédében a Bundestagban

Szerinte ha az SPD és a Zöldek kerülnek kormányra, „elfogadják” az NDK állampártjának utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött Baloldal támogatását, vagy legalábbis nem zárják ki azt.

Herczeg Márk
külföld

Nem vonult be a börtönbe, a kerti budiból rángatták ki a rendőrök

A ceglédi férfinek testi sértés miatt kell ülnie.

Herczeg Márk
bűnügy

Őslakos nőknek állítanak emlékművet Kolumbusz Kristóf szobra helyére Mexikóvárosban

A polgármester a felfedezőnek az amerikai kontinens gyarmati történetében játszott, vitatott szerepével indokolta a döntést.

Herczeg Márk
külföld

Meghalt Jean-Pierre Adams francia focista, aki 39 éve feküdt kómában

A szenegáli származású labdarúgó 1982-ben térdsérüléssel került kórházba, de a műtét közben az altatóorvos hibázott.

Herczeg Márk
franciaország

Három jelölt indul Borisz Visnyevszkij néven ugyanabban a szentpétervári választókerületben

A két, frissen nevet változtatott vetélytárs a választók összezavarására az eredeti Visnyevszkijéhez hasonló őszes szakállt növesztett, és a haját is hasonlóan ritkás-rövidre alakíttatta a plakáthoz készített fotóján.

Herczeg Márk
külföld