Először alkalmaztak Uran-9-es és Nyerekta típusú felderítő és tűzvezető robotokat.
Érvényesítenék az S&B-vel szemben azokat a felmerült költségeket és károkat, amiket a német cég az AFC Projekt megvalósításakor a BKK-nak okozott.
A katolikus egyházfő óva intett a történelem megismétlődésétől, és attól is, hogy a múlt feledésbe merüljön, és helyét a felejtés és a tudatlanság vegye át.
A halála előtt 2 nappal a kórházi ágyáról oxigénmaszkban szólította fel a követőit, hogy folytassák a harcot a vakcina ellen, és szálljanak szembe a „kormányzati kényszerítéssel”.
Az MSZP-s képviselő, aki nem hajlandó a Partizán élő adásában vitázni Hadházy Ákossal, újra meghívta a kihívóját a Zugló Tv-be, ahol nem élőben vitáznának.
A bíróságon kiderült, hogy a jogerős szabadságvesztését töltő, Dózsa György úti gázoló 8 általánost végzett, és nincs vagyona.
A hivatalos adatok szerint 224,6 millió embert fertőzött meg a koronavírus, de ez nem pontos, hiszen egyes országokban korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Majd letette, és egy baltát vágott a saját kerítésébe.
A koronavírus elleni védettség tényére vonatkozó adat egészségügyi adat, aminek a kezelése főszabály szerint tilos.
A luxusautó sofőrje még akkor is feljelentéssel fenyegette a mentősöket, amikor már el tudtak állni az útból a mentőautóval.
A három madárka szabályellenesnek találtatott.
Áthallásos cikk a durvuló diktatúra lapjáról, ami álnéven írt cikkekkel rágalmazza és paparazzikkal zaklatja azokat, akik demokráciában szeretnének élni.
„Négyszer olyan szabadnak érzik magukat a magyarok, mint a németek” – hazudta Zsigmond Barna Pál.
Ez azt jelenti, hogy fejlődnek, hogy túléljék. Főleg a madaraknál figyelték meg a változást.
A koruk, egészségi állapotuk, alacsony jövedelmük miatt szociálisan rászorulónak minősülő vagy energetikai szempontból elszigetelt területen élők a lakásuk fűtéséhez használt energiahordozótól és a jövedelmüktől függően állami támogatást kaphatnak az energiaszámláik kifizetéséhez.