Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője – akit sokkal többször hívnak be, mint bármelyik ellenzéki politikust – arról beszélt, hogy „az ellenzéki szavazók tényleges döntési helyzetbe nem kerültek”, és Gyurcsány Ferenc nyert.
„Kit keresünk? Itt vagyok.”
Hónapok, évek óta parkolnak elhagyatott kocsik a XIV. kerületben, és még csak nem is lopott kocsikról van szó.
De ne lepődjön meg senki, hogy nem látott ennyi embert a Hungexpo felé!
Legalább 1 millió vendéget ígértek.
A hét férfiból és öt nőből álló esküdtszék mind a 9 vádpontban bűnösnek találta az R&B énekest.
Egy mobiltelefont és egy fülhallgatót zsákmányoltak négy sráctól.
Az ügyészség szerint a radikális politikai nézeteket valló csoport vezetője kijelentette ,hogy „hadiállapot van”, és állami vezetőket, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokat, devizahiteles perek bíráit és közéleti szereplőket „ítéltek halálra”.
A rendőrök elfogták a 38 éves K. Zsoltot, és a 25 éves nőt is kórházba vitték.
112 igen, 25 nem, 0 tartózkodás.
„Grimaszolt és nevettetett az orvosból lett komikus, a »Másnaposok« sztárja, Ken Jeong az alma matere 2021. szeptember 26-i ünnepélyén” – közölte a Szegedi Tudományegyetem.
Miután a nő végzett a postán, a férfi a telefonjával elkezdte fotózni, amire a nő az arcába köpött, aztán elszabadultak az indulatok.
Azt is csak akkor, ha az üvegházhatású gázok csökkentésére hozott stratégiájukat tartani tudják az országok.
Karácsony, Dobrev, Jakab, Fekete-Győr és Márki-Zay az RTL Klubon vitatkoznak.
„Büszke a forradalmi múltjára”, ami során „legalább 83 embert ölt meg”, de az ún. Drugstore-ügyet, amiért most bíróság elé állították, „hatalmas manipulációnak” nevezte, és nem ismerte el a bűnösségét.