Herczeg Márk

A súlyos mentális rendellenességek növelhetik a Covid-19 miatti halál kockázatát

Egy svéd tanulmány szerint az idősebbeknél az ilyen pszichiátriai rendellenességekkel küzdők körében négyszer nagyobb a halálozás, mint a szintén idősebb, de mentálisan egészséges embereknél.

Herczeg Márk
járvány

Erdogan: Már nem lesznek a 2013-as, Gezi parki tüntetésekhez hasonlók

A török elnök szerint a tüntetők – akik LMBT-posztert tettek ki az egyetemen – terrorszervezetek tagjai, akiket nem fogad el az ország „nemzeti és lelki értékekkel rendelkező fiataljaiként”, és „nincs olyan, hogy LMBT, ez az ország nemzeti és lelki értékekkel tart a jövőbe”.

Herczeg Márk
külföld

Ferenc pápa is megkapta a második dózist

A katolikus egyház 84 éves vezetője így már védettnek számít.

Herczeg Márk
vallás

Gigantikus kézmosás: Müller Cecília megkapta a második dózist (és kezet is mosott)

MINDENKI. MOSSON! KEZET!!!

Herczeg Márk
járvány

Nem engedték Szél Bernadettnek, hogy élőben közvetítse az igazságügyi bizottság ülését

A képviselő szerint ez nonszensz, jogi lépéseket tervez.

Herczeg Márk
parlament

Megjelenik egy amerikai kisbaba lemeze, amit még magzatkorában vettek fel

De az első demo biztos jobb volt.

Herczeg Márk
popzene

Till Attila két hét alatt háromszor lépett kutyaszarba

„Agyvérzést fogok kapni!” – omlott össze a műsorvezető az Instagramon.

Herczeg Márk
életmód

Szatymaznál buktak le lengyel embercsempészek, hogy 32 férfit visznek a kisteherautóban

A sofőr elfutott, de keresik, a társát elkapták.

Herczeg Márk
határ

Egy mondat egy átlagos keddről Magyarországon

Az elfoglalt egyetemek büdösek és mocskosak, de legalább a kormányzati politikusok vidéki birtokai lesznek hatalmasak és gyönyörűek.

Herczeg Márk
politika

A kormány üzeni: változtat a vendéglátós-turisztikai cégek bértámogatásán

A Magyar Nemzet „megtudta”, hogy a kormányzat a hónap végéig egy összegben kifizeti a bértámogatást.

Herczeg Márk
gazdaság

Jövő hétfőn nyitnak a romániai iskolák

Az óvodásoknak és az alsósoknak (a karantén alá vont települések kivételével) mindenhol megnyitják a tanintézményeket, így azokon a településeken is, ahol magas a fertőzési ráta.

Herczeg Márk
járvány

Bencsik András az SZFE-ről: Rávetődött a fény egy szutykos odúra, ahol ez a büdös, ótvaros szekta meglapult

Hisztéria, kosz, mocsok, lepukkadt, reves, lepusztult, ótvar, betegség, pattanás – mondta a fideszes úriember a Hír Tv-n.

Herczeg Márk
a volt kommunista bencsik andrás

Guller Zoltán: Brüsszel és Budapest sem segít, de a kormány az első pillanattól ott áll a turisztikai szektor mellett

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója egy nyugtatni igyekvő videóval hergeli a turisztikai szektort.

Herczeg Márk
turizmus

A felcsúti focialapítvány újabb számláit szerezte meg a DK

Most megvásárolt élelmiszerekről kaptak számlákat a közpénzek utáni, évek óta tartó, de soha véget nem érő kutakodásban.

Herczeg Márk
utánpótlás

Egy Trump nevű német férfi nyíltan árul az interneten „legális LSD-t”

A berlini férfi egy LSD-hez hasonló dizájnerdroggal kerülte meg a törvényt. A célja, hogy annyi profitot termeljen, hogy be tudja perelni a katolikus egyházat.

Herczeg Márk
külföld