Herczeg Márk

Környezetvédők tiltakoznak, amiért az EU nem hagyná, hogy a tejtermékek vegán alternatíváit is tejtermékeknek nevezzék

Greta Thunberg is odaszigorított, vélhetően amiatt, hogy ezzel foglalkozik az EU a klímaválság megfékezése helyett.

Herczeg Márk
élelmiszer

Több helyen 20 fok is volt ma

Simontornyán volt a legmelegebb, ott 20,8 fokot mértek.

Herczeg Márk
időjárás

Egy fiatal felnőtt munkakerülésből eljátszotta a saját elrablását

A 19 éves, arizonai Brandon Soulest hátrakötött kezekkel, betömött szájjal találták meg, és még sivatagban elrejtett pénzt is kitalált a fedősztorihoz.

Herczeg Márk
bűnügy

Úgy tűnik, a Johnson & Johnson egydózisú vakcinája jól működik

A vakcina általános hatékonysági aránya 72 százalék volt az USA-ban, és 64 százalék Dél-Afrikában, ahol ősszel egy nagyon fertőző változat alakult ki.

Herczeg Márk
járvány

Újraindult a nemi erőszak miatti nyomozás Gérard Depardieu ellen

Egy 25 éves színésznő és táncosnő vádolja azzal, hogy 2018 augusztusában kétszer is szexuális támadást követett el ellene a színész.

Herczeg Márk
bűnügy

Rohamrendőrök oszlatták fel az újabb algíri tüntetést

A főleg fiatalokból álló tiltakozók egy egyetem kültéri részén akartak felvonulni, ahonnan a biztonsági erők elkergették őket, és többeket őrizetbe vettek.

Herczeg Márk
külföld

Majdnem teljesen összeomlott Texas energiaellátása, pont azért, mert nem tudták elképzelni, hogy ez megtörténhet

Az állam mindig is büszke volt az energiafüggetlenségére, most viszont minden egyszerre ütött be.

Herczeg Márk
katasztrófa

Németországban egy hét alatt 41,9 fokkal lett melegebb, ez rekord

A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 23,8 fok volt február 13-án, míg 21-én már 18,1 fok volt.

Herczeg Márk
klímaváltozás

Puskás Aréna: A tervezett megoldás egy 50 méter hosszú autós aluljáró

A stadion reagált arra, hogy a nemzetbiztonsági bizottság elnöke azt állítja: Orbánék titkos alagutat terveznek a Puskás Aréna alá 2 milliárdért.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Debreceni Egyetem megegyezett az orvosokkal, lesz traumatológia március 1. után is

Az ATV azt írja, nem tudni, miben egyeztek meg végül.

Herczeg Márk
Egészségügy

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke azt állítja, Orbánék titkos alagutat terveznek a Puskás Aréna alá 2 milliárdért

A jobbikos Stummer János azt mondja, egy titkosított információt hoz nyilvánosságra, vállalva a jogi és politikai következményeket.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nem jó a levegő

Országszerte nagy a légszennyezettség, és várhatóan tovább nő.

Herczeg Márk
időjárás

Letartóztattak egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolta a 7 éves lányát

A Bors azt írta, a bűncselekményt Valentin-napon, egy Valentina nevű kislánnyal szemben követték el.

Herczeg Márk
bűnügy

Nem változik a jegybanki alapkamat

Ahogy az várható volt.

Herczeg Márk
gazdaság

A szlovák elnök szerint igazak a gyanúk, amikről Ján Kuciak írt

Három éve ölték meg az újságírót és a menyasszonyát.

Herczeg Márk
külföld