Herczeg Márk

Merkely: A súlyos esetek száma elérte a novemberi csúcsot

A rektor azt mondta, a beoltásuk óta csak 5 pozitív koronavírus-eset van az 5800 orvos és szakdolgozó között, vagyis „a humánerőforráson nem fog múlni a betegek ellátása”.

Herczeg Márk
járvány

A szlovák kormányfő bocsánatot kért, miután azzal viccelt, hogy Kárpátalját ígérte az oroszoknak a vakcinákért cserébe

A vicc után azt mondta, természetesen semmit nem ígért, csak igyekezett megszerezni a Szputnyik V-t. Kijev bocsánatkérésre szólította fel, aminek Igor Matovič eleget is tett.

Herczeg Márk
járvány

A Médiatanács a gyerekek védelmére hivatkozva eljárást indított az RTL ellen, mert leadtak egy szivárványcsaládokról szóló hirdetést

A csatorna közölte: a hirdetés nem csak 16 éven felülieknek mutatható be, ezért a sugárzás jogszerű volt.

Herczeg Márk
Média

Szlovákia bekérette a magyar nagykövetet

A kettős állampolgárság miatt feszült egymásnak Szijjártó Péter és Ivan Korčok szlovák külügyminiszter.

Herczeg Márk
külföld

KSH: Nőtt az oltást akarók és elutasítók aránya is, kevesebb a bizonytalan

A fiatalok és az alacsonyabb végzettségűek a legelutasítóbbak.

Herczeg Márk
járvány

Megint börtönbüntetésre ítélték Siklósnagyfalu polgármesterét

Kosztics Józsefet többször börtönre ítélték már csalás és sikkasztás miatt, a falu mégis újraválasztotta.

Herczeg Márk
bűnügy

Varga Mihály: A kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs beavatkozni a médiaviszonyokba

Érdekes: a kétharmados Fidesz-kormány nem tud, és nem akar beavatkozni, egyszerűen úgy alakul, hogy kormányközeli üzletemberek zabálják fel a médiapiacot.

Herczeg Márk
Média

A trafikok és a bankok is maradnak nyitva

Ahogy tavasszal is.

Herczeg Márk
járvány

Erős földrengés volt Új-Zéland partjainál, szökőárriadót rendeltek el, aztán lefújták

Mindenki, aki partközelben érezte, siessen a legközelebbi magaslatra, vagy keressen menedéket a lehető legtávolabb, a sziget belsejében – kérte a katasztrófavédelem.

Herczeg Márk
katasztrófa

Hideg lesz a tavasz első hétvégéje

Vasárnap hajnalban helyenként akár mínusz 10 fok is lehet.

Herczeg Márk
időjárás

100 éves férfit oltottak be Mezősason

Fejes Lajos megkapta a második adagját is.

Herczeg Márk
Egészségügy

Nem nő a súlyos lefolyású Covid-19 kockázata az asztmától

A Stanford Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint az allergiás asztmások kb. feleakkora valószínűséggel kerültek kórházba, mint más típusú asztmával küzdők.

Herczeg Márk
Egészségügy

Kazincbarcikán gyorséttermet terveztek egy játszótér helyére, de a polgármester közölte, hogy nem ott lesz

„Szándékom van lobbizni, hogy a gyorséttermek jöjjenek Kazincbarcikára” – közölte Szitka Péter, miután tiltakozás indult az egyik zöld területre tervezett étterem ellen.

Herczeg Márk
vidék

Szlovákia vett 2 millió adag Szputnyik V-t

Egy hónapon belül 1 millió vakcina érkezésére számítanak.

Herczeg Márk
járvány

Marco Rossi beszállt Karácsonyék oltáspárti kampányába

A szövetségi kapitány is azt mondja: az újranyitás azon is múlik, hogy amilyen hamar csak lehet, mindenki megkapja a védőoltást.

Herczeg Márk
Budapest